Már megint azzal vádolják Kendall Jennert, hogy  túltolta a Photoshopot. A modell egy extra szexi felvételt osztott meg magáról az Instagram oldalán, a fotón csak egy aprócska bikinit visel, ám a sasszemű felhasználóknak feltűnt a képen még valami. 

Kiszúrták a kommentelők 

A kommentelők szerint a 27 éves Jenner megpróbálta feljavítani a fotót, de itt-ott hibát vétett, ami látszik is. Az árnyalatok nem stimmelnek, valamint Kendall kezének mérete is eléggé gyanús. 

Lehet, hogy orvoshoz kellene menned a kezed miatt 

– írta az egyik kommentelő. 

Mi a baj az ujjaiddal? 

– tette fel a kérdést egy másik, sőt volt olyan is, aki a TikTok-ról érkezett, hogy alaposabban szemügyre vegye a képet. 

A 4. fotóról van szó:

Nem először bénáznak

Egyébként nem ez az első eset, hogy Kendall Jennert Photoshop bakival vádolják, sőt a testvérei is előszeretettel használják azt, párszor kerültek is már kínos helyzetbe miatta. Kim Kardashian példának okán novemberben töltött fel egy olyan képet, amin aztán a fél internet nevetett. Mint ahogyan azt mi is megírtuk a celeb a népszerű ruhamárkájának új melltartó-és fehérneműszettjeit akarta megmutanti, ám valami egy kicsit félrecsúszott. Az egyik fotón ugyanis olyan, mintha Kimnek még egy combja lenne. 

(via)