Egyre több titokról hull le a lepel, már ami Meghan Markle és Harry herceg kapcsolatának kezdetét illeti. A páros netflixes dokujának és a herceg memoárjának hála betekintést nyerhetünk a magánéletükbe is, ennek köszönhetően már azt is tudjuk, hogyan ismerkedtek meg egymással annak idején, sőt az sem titok többé, mi állt Meghan, Harrynek szánt első üzenetében. 

Szigorú szabályok

Most pedig újabb információk láttak napvilágot, kiderült ugyanis, hogy az egykori  színésznő  szigorú szabályokat állított fel a hercegnek annak érdekében, hogy a kapcsolatuk kivirágozzon. A Netflix dokujában a hercegné arról beszélt, a kapcsolatuk kezdetén egy kéthetes randevúzási szabályt alkalmazott, elárulta, erre azért volt szükség, hogy el tudja dönteni, hosszú távon is működhet-e közöttük a dolog. A szigorú szabályok kapcsán a dokuban Harry azt mondta: 

Két hetes szabálya volt. Két hét múlva kellett találkozunk, mire én azt mondtam, lehetetlen, ez lehetetlen azok a dolgok mellett, amiket csinálok. Nem fogok tudni annyit utazni, hogy ennyit láthassalak. 

Netflix

Angliában maradt

Annak érdekében azonban, hogy a szabályok betarthatóak legyenek, de Harry a kötelezettségeit is teljesíteni tudja, Meghan Angliába repült és a Kensigton-palota területén maradt, így lehetőségük volt megejteni a találkozókat és megismerniük egymást. 

(via)