Szinte hihetetlen, de Harry herceg és Meghan Markle a közösségi médiának köszönhetik, hogy találkoztak. 

Instán ismerkedtek meg

A csütörtökön megjelent dokumentumfilmjükből számos érdekesség kiderül, egyebek között az is, hogyan találkozott a pár annak idején, 2016 nyarán.  Harry herceg akkor éppen a saját Instagramját pörgette, amikor meglátott az egyik barátjánál egy videót, melyen Meghan szerepelt, akinek az arcán egy kutyás filter volt látható. Harry herceg tudni szerette volna, ki van a felvételen, ezért a barátja segítségét kérte, aki aztán küldött is egy mail Meghannak, melyben megírta, egy barátja találkozni szeretne vele. 

Én azt kérdeztem, ki az. Erre ő azt felelte: hát herceg. Kérdeztem, hogy az meg, ki láthatnám-e a posztjait? 

- mesélte a dokuban Meghan, aki szerint nem az a számít mit mondanak valakiről, hanem, mit posztol magáról, ő legalábbis így tudta a leginkább felmérni, kivel is van dolga. 

Meghan szabad nyarat tervezett 

fiatalok  ezt követően kapták meg egymás telefonszámát, majd pedig folyamatosan kapcsolatban voltak, annak ellenére, hogy Meghan akkoriban elhatározta, szingliként élvezi majd a nyarat.

Volt karrierem, megvolt az életem, aztán jött Harry

- mondta a hercegné.

A páros a következő évben el is jegyezte egymást és 2018-ban mondták ki a boldogító igent. 

Milyen Instagramja volt Harrynek? 

Apropó Instagram. Most joggal teheted fel a kérdést, hogy Harrynek milyen Instagram oldala volt, ugyanis hivatalosan sosem volt neki. Ennek részletei azonban a korábban megjelent,  A szabadság nyomában: Harry és Meghan – egy modern királyi család című könyvből derülnek ki, amely leírja, hogy bár a nyilvánosság nem tudta, de Harrynek nagyon is volt Instagram fiókja, amit álnéven használt. 

(via)