Valósággal rázúdult a népharag Katalin hercegnére azt követően, hogy a héten elindította a Shaping Us elnevezésű, figyelemfelkeltő kampányát, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos a gyerekek életében az első néhány év. 

Kampányt indított 

Elengedhetetlen, hogy ne csak megértsük a korai évek jelentőségét, hanem tudjuk is azt, mit tehetünk annak érdekében, hogy boldog, egészséges felnőtteket neveljünk 

– mondta a hercegné az indulás előtti rendezvényen. 

Kritizálni kezdték 

Egyesek azonban máris kritizálni kezdték Katalint, mint mondják a szándékai feltehetően jók, és gyermekek korai évei tényleg fontosak, de a tudatosság nem elég. A kritikusok szerint ugyanis a tudatosság ideje már lejárt, most cselekedetekre van szükség. 

A gyermekgondoóknak élelmiszer-jótékonysági szervezetekhez kell fordulniuk, hogy megfelelő és tápláló étkezést tudjanak a gyerekek számára biztosítani, miközben a stagnáló állami támogatás továbbra sem irányul erre az ágazatra. A korai évek csekély állami finanszírozása nem fedezi az élelmiszerellátást 

– közölte Dr. Mine Conkbayir, aki több mint húsz éve dolgozik a kisgyermekkori nevelés és gondozás területén. 

A Sure Start program 

Sokan rámutattak arra is, hogy a gyerekek boldog és egészséges felnőtté tételéhez szükséges programokat – amiket Katalin hercegné is szorgalmaz – az Egyesült Királyságban megszakítottak. Ilyen például a Sure Start, ami még 1998-ban indult útjára, célja pedig az volt, hogy a lehető legjobb életkezdést biztosítsa a gyerekeknek. Az elmúlt néhány évben azonban több száz Sure Start központot zártak be. 

Az egyik brit lakos például a Twitteren azt írta ennek kapcsán: 

Úgy tűnik, hogy a wales-i hercegné őszinte és átgondolt kampányt indít, de azért az elég vad hogy a Sure Start bizonyítékokon alapuló megoldást jelentett be, melyről megállapították, hogy mennyire csodálatos és micsoda siker lesz, mindeközben pedig úgy teszünk, mint a Sure Startot nem kaszálták volna el. 

Egy másik posztoló pedig így fogalmazott: 

Kíváncsi vagyok, hogy a hercegné tudja-e, hogy ezeket a központokat bezárták, és tudja-e, hogy ez politikai döntés volt. 

Volt, aki megvédte 

Akadt azonban olyan is, aki megvédte Katalint, egész pontosan Naomi Eisenstadt, aki Sure Start Unit első igazgatója volt még 1999-ben. Ő kiemelte, hogy a Sure Start kezdetben kifejezetten a szegénységben élő családokat célozta meg. Később vált unirvezálissá, mert annyira nagyszerű volt, hogy mindenki akarta. 

(via, via)