Nick Cartert azzal vádolják, hogy 2001-ben megerőszakolt egy kiskorú lányt – derült ki egy nemrég tartott sajtótájékoztatón , amelyet az állítólagos áldozat és ügyvédei tartottak csütörtökön.

Borzasztó történet látott napvilágot

Shannon "Shay" Ruth az élő Facebook közvetítésben könnyek között azt állította, hogy amikor még csak 17 éves volt, a Backstreet Boys tagja szexuálisan bántalmazta.

Az elmúlt 21 év tele volt fájdalommal, zűrzavarral, frusztrációval, szégyennel és önkárosítással, amelyek közvetlen következményei annak, hogy Nick Carter megerőszakolt

– állította a most 39 éves áldozat.

Bár autista vagyok, és agyi bénulással élek, úgy gondolom, hogy semmi sem hatott rám mélyebben, vagy nem volt nagyobb hatással az életemre, mint amit Nick Carter tett és mondott nekem.

Több áldozat is mellette áll

Az áldozat elmondása alapján, miután az énekes megerőszakolta, durva mondatokkal becsmérelte, majd bántalmazta is, zúzódásokat és foltokat hagyva ezzel a testén. 

Ruth elmondta, hogy Nick Carter évekig fenyegette, hogy csendben maradjon, ám nem ő az egyetlen áldozat, és most három másik nővel jogi útra terelik az ügyet. 

via