Rossz hír azoknak, akiknek volt jegyük Ozzy Osbourne budapesti koncertjére! A népszerű zenész a folyamatosan súlyosbodó állapota miatt lemondta az európai turnéját. A sztár egy szívszorító bejegyzésben jelentette be a visszavonulását. 

Életem egyik legkeményebb bejelentését kell most megtennem a hűséges fanoknak. Mint talán mindannyian tudjátok, 4 évvel ezelőtt, ugyanebben a hónapban egy komoly balesetben megsérült a gerincem. Azóta egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy újra színpadra léphessek. Az énekhangom jó formában is van ehhez. Ugyanakkor, hiába a három műtét, az őssejtkezelés, a végtelen fizikoterápia-sorozatok, illetve az utóbbi időben alkalmazott, áttörésszerűen új HAL kezelés, a testem fizikailag továbbra is gyenge.

- írta a posztjában Ozzy Osbourne. 

Őszintén megérint, hogy mind olyan türelmesen vártatok, és nem váltottátok vissza a jegyeket ennyi idő alatt sem, de lelkiismeretesen átgondolva a helyzetet, arra jutottam: fizikailag nem állok készen a közeljövőben esedékes európai és brit koncertekre, mivel pontosan tudom, hogy nem tudnék megbirkózni az utazással járó nehézségekkel. Higgyétek el: már a gondolat is teljesen tönkretesz, hogy csalódást kell okoznom a rajongóimnak. Nem is tudjátok, mennyire. Sosem hittem volna, hogy így ér majd véget a turnézós életem

- folytatta a sorait a sztár. 

Felkavaró felvétel látott napvilágot

Napvilágot látott egy felvétel, ami Los Angeles-ben készült az énekesről. Sajnos jól látható, hogy nincs jó állapotban, segítségre volt szüksége ahhoz is, hogy beszálljon az autóba.