A nemrég coming outolt Rebel Wilson az Instagramon tudatta a követőivel, hogy 42 évesen édesanya lett. A színésznő azt is elárulta, a gyermekét béranya hordta ki. 

Köszönetet mondott

Rebel Wilson a közösségi oldalán osztotta meg a nagyszerű hírt, miszerint anyuka lett. A kislányt béranya hordta ki, a színésznő pedig az érkezésével kapcsolatban így fogalmazott: 

Ő egy gyönyörű csoda. 

A bejegyzésből az is kiderült, hogy a kislány a Royce Lilian nevet kapta, Rebel pedig egy fotót is közzétett a babáról. A  színésznő a posztjában a béranyának is köszönetet mondott, elmondta, örökké hálás lesz neki azért, hogy a segítségével édesanyává válhatott. "Köszönöm, hogy segítettél saját családot alapítani, ez egy csodálatos ajándék" – üzente. A posztban továbbá arról is ír, készen áll arra, hogy megadja Roycineak az összes elképzelhető szeretetet. 

Gyorsan tanulok, nagy tisztelet minden anyukának, büszke vagyok rá, hogy a klubotokba tartozhatok – írta Rebel. 

Itt a cuki fotó a piciről: 


(via)