Bár Rihanna a szülést követően viszonylag gyorsan visszatért a nyilvánosság elé, ő és a párja A$AP Rocky a babájukkal kapcsolatban nem sok részletet osztottak meg. 

Még a nevét sem tudni 

Olyannyira nem, hogy meg sem mutatták a kicsit, sőt még a nevét sem árulták el. A Grammy-díjas énekesnő a babával kapcsolatban utoljára még egy pocakos fotót osztott meg a közösségi oldalán, azóta viszont a baba kapcsán nem látott új információ napvilágot. 

Igazából nem értünk erre rá. Csak éltünk – nyilatkozta a témával kapcsolatban Rihanna, aki hat év után nemrégiben adott ki egy új dalt. 

Furcsa szokás 

Rihanna egyébként arról is beszélt, hogy amióta megszületett a kisfia észrevett magán egy új, furcsa szokást. Ffeltűnt neki ugyanis, hogy pontosan úgy viselkedik, mint az édesanyja, Monica Braithwaite. „Furcsa” – mondta a popsztár

Még azokat az apróságokat is, amik idegesítenek vele kapcsolatban, még azokat is megteszem. Szó szerint ugyanazokat az arcokat vágom, ugyanazokat a dolgokat mondom, még a torkom is ugyanúgy köszörülöm és ugyanúgy mozgatom a számat. 

Ezt azonban egészen addig észre sem vette, amíg meg nem szülte a kisfiát, elmondása szerint viszont nagyon boldog, hogy az anyukája nyomdokaiba léphet. 

(via, via)