Shakira és az exe ezúttal a luxus magánrepülőjük miatt kaptak össze. 

Az egykori álompár 12 év házasság után nyár elején jelentette be, hogy véget ért a kapcsolatuk, azóta pedig húzódik a különválás hivatalos része. 

A dolgot nem könnyíti meg, hogy van egy közös, Learjet 60XR típusú magánrepülőjük, ami 10 utas befogadására is alkalmas, és jelenleg körülbelül 20 millió dollárt ér. Sajtóinformációk szerint a repülőgépen van egy kétágyas hálószoba, egy étkező és egy nappali tévével. Bár Shakira és  Piqué  a gyerekeik felügyleti jogában meg tudtak egyezni, ez a vita nem ment ilyen könnyen, ugyanis a luxusrepülőgépről egyikük sem akar lemondani.

Döbbenetes vagyonuk van 

Shakira  és a Barcelona védője nem voltak házasok, így jogilag nem osztoznak meg saját pénzükön. Az énekesnő becsült vagyona 300 millió dollár, amit pályafutása során halmozott fel, míg Piqué vagyonát 100 millió dollárra becsülik.

Azonban a közös repülőgép mellett van két ingatlan, ami mindkettőjük nevén van, így ezeken kénytelenek lesznek valahogy megosztozni. A 2012-ben vásárolt barcelonai ingatlant 5 millió dollárra becsülik, míg a másik, 2017-ben vásárolt ingatlan értéke körülbelül 5,5 millió dollár körül van, ami együtt brutális összeget tesz ki, pontosabban 10,5 millió dollárt. 

Via