Úgy tűnik, hogy Shakira és Piqué ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak. Most kiderült, hogy az énekesnő Grammy-díjai ott maradtak a katalán focista cégének, a Kosmosnak az épületében. Most a világsztár elszánta magát, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaszerezze őket.

Az új barátnő vigyázhat rájuk?

Piqué új párja, Clara Chia Marti a labdarúgó cégénél dolgozik, mint rendezvényszervező, ezért mindennap bejár az irodába. Ez azt is jelentheti, hogy a fiatal lány bizony mindennap látja Shakira 15 darab díját.  Egyelőre arra nem derült fény, hogy Piqué, miért nem akarja visszaadni exének a legféltettebb kincseit.

A gyerekeken megy a harc

A szakítás óta a legnagyobb ellentét a gyerekek ügyében van az egykori álompár között. Shakira vágya, hogy Miamiba költözzön a fiaival, de Piqué hallani sem akar róla, hogy a gyerekei elhagyják Barcelonát. Hamarosan a két sztár a bíróságon is szembenéz egymással, ahol véglegesen eldőlhet Sasha és Milan sorsa.

Évek óta csalta Shakirát?

Állítólag az egész szakításhoz Piqué hűtlensége vezetett. Nos, nemrégiben felröppent a hír, hogy talán a focista és Clara már a pandémia előtt is találkozgatott, ugyanis egy névtelen forrás állította, hogy már 2019-ben közösen foglaltak hotelszobát Madridban. Sőt, a pár között már a házasság gondolata is felmerült, ami azért is érdekes, mert Piqué és Shakira sosem szánták rá magukat, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. 

Via