Sokkoló, de a hírek szerint Tom Cruise-nak semmiféle kapcsolata nincsen a 16 éves lányával, Surival. 

Nincs kapcsolatuk 

Mint ismert a Top Gun sztárja, és Katie Holmes még 2006-ban házasodtak össze, majd még ugyanebben az évben megszületett a közös lányuk, Suri. A páros 2012-ben elvált, az állítások szerint pedig a színész telejsen elhidegült a lányától, 2013 óta nem tartják a kapcsolatot. 

Suri már nem ismeri az apját. Egy évtizede nem töltött időt vele. Nem megy el megnézni a filmjeit sem, nem vesznek részt egymás életében 

– állítja egy bennfentes.

Tom fizet

Mindennek ellenére állítólag Suri tandíját Tom fizeti, a válási dokumentumok tanúsága szerint pedig a színész beleegyezett abba is, hogy havi 400 ezer dollárt fizet Kati-nek addig, amíg a lányuk be nem tölti a 18. életévét. Valamint Tom vállalta azt is, hogy állja Suri minden egyéb költségét, beleértve az orvosi, fogorvosi, biztosítási, oktatási, főiskolai és egyéb tanórán kívüli költségeket. 

Suri jövője

Suri egyébként áprilisban tölti be a 17-et, és már most a jövőjén gondolkodik. Nem kizárt, hogy New York-ban, a divatfőiskolán, a Fordham Egyetemen folytatja majd a tanulmányait.

Katie nagyon szeretné, ha Suri New York-ban maradna, hogy közel legyenek egymáshoz. Katie nagyon büszke rá, de nagyon védelmezi is 

– mesélte az informátor. 

Ezért távolodhattak el 

Állítások szerint egyébként az, hogy apa és lánya nincsenek jóban, valamilyen szinten Katie hatása, a színésznő ugyanis annak idején egyebek között azért vetett véget a házasságának, mert attól tartott, hogy Tom szcientológusként nevelné a lányukat. Katie döntése, hogy elhagyja a vallást és beadja a válást pedig szakadást okozott a színész és Suri között. 

(via)