Zendaya évek óta együtt van  Tom Hollanddel  és bár ritkán beszélnek magánéletükről, a színésznő most elárulta, mi az, amit a legjobban szeret párjában. 

Imádom a brit akcentusát

– vallotta be az Eufória sztárja, aztán azt is hozzátette, hogy sokszor nem is érti, mit mond a párja. 

Bármennyire is próbálja nekem Tom elmagyarázni a rímelő szlenget, sosem fogom megérteni.

– utalva a „cockney", vagyis „londoni rímelő szlengre", amely olyan sajátos nyelv, amelynek a lényege, hogy a szó helyett, amit mondani akarnak, valami olyat mondanak, ami azzal rímel. 

Minden rendben van köztük


Ezt a kis nehézséget leszámítva, a pár szerelmi élete mondhatni tökéletes. Jól megértik egymást és a mindennapi dolgokban is kialakultak a szerepek. 
Zendaya azt is elárulta, hogy kinek megy jobban a főzés és a konyhai munka.


Már korán megtanultuk, hogy egyszerre csak egyikünk lehet a konyhában. Mindketten kontrollmániások vagyunk, így nem lehetünk ott együtt. Ráadásul én balesetveszélyes vagyok, Tom viszont nagyon jó a konyhai dolgokban 

– mondta a sztár.


Via