2008.10.15.@ 11.10

Hercehurca Albert Györgyi temetése körül

Az újságírónőtől október 16-án, csütörtökön vehetünk végső búcsút a Fiumei úti temető ravatalozójában. A temetés azonban zártkörű lesz, és végül senki sem fog beszédet mondani.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Október 16-án búcsúzhatunk el Albert Györgyitől. A temetés nem lesz nyilvános, ám az elhunyt újságírónő családja aznap 13 és 17 óra közt mindenkinek biztosítja a lehetőséget, hogy elköszönjön Györgyitől, a Fiumei úti temető ravatalozójában.

Azonban mint arról már mi is beszámoltunk, a riporternő és családja kapcsolata állítólag nem volt olyan szép és jó, mint amilyennek most feltüntetik. Sokan azzal vádolták a családot, hogy holtában ki akarják sajátítani Györgyit, holott míg élt, nem foglalkoztak vele és sosem fogadták el. Ám mégis a család dönt arról, kik vehetnek majd részt a temetési szertartáson, ugyanis az zártkörű lesz.

Arról is vita volt, hogy ki mondjon beszédet Albert Györgyi temetésén. A szertartás szervezője, Pesti Ákos a Borsnak elmondta: "Most úgy tűnik, senki nem mond beszédet, hiszen akiket az Albert család felkért, azok nem értek rá, vagy nem vállalták." Györgyi ex-vőlegénye, Galsai Dániel is szeretett volna búcsúbeszédet tartani, ám erről a család hallani sem akart.

Csaknem negyven barátja már szombaton elbúcsúzott az újságírónőtől. Albert Györgyi könyvkiadója egy beszélgetést szervezett, amelyen barátai átlapozták könyveit, megnéztek néhány róla készült felvételt, és többek közt arról is beszélgettek, miért nem találta a helyét a riporternő.

Albert Györgyi október 3-án hunyt el, szívrohamban. 44 éves volt.

Szöveg: Balogh Mia

Kapcsolódó cikkek:

Albert Györgyit nem hagyják nyugodni

Miért halt meg Albert Györgyi?

Így válassz fürdőruhát az alakod szerint (X)

Hamarosan kezdődik a strandszezon, avagy újra itt van a fürdőruha vásárlás időszaka – ha Neked is problémát jelent, hogy megtaláld az alkatodhoz és a színeidhez, stílusodhoz leginkább passzoló darabot, akkor olvass tovább tippjeinkért, amelyek segítenek majd, hogy többet ne legyen rémálom a fürdőruha vásárlás!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

8 srác bevallotta, mitől jönnek zavarba szex közben

8 srác bevallotta, mitől jönnek zavarba szex közben

Azt gondoltad, a pasik mindig extra magabiztosak a hálóban? Most ők maguk vallották be, hogy mi az, ami elbizonytalanítja még őket is egy nagy hancúr alatt!

Ez a pasid legnagyobb félelme a horoszkópja szerint

Mindig erősnek és keménynek mutatja magát a fiúd és szerinted nincs is gyenge pontja? Pechükre a cserfes csillagok elárulták, amit a pasik sosem mondanának el.

Selena Gomez beszólt exe új barátnőjének?

Selena szerint The Weeknd csak azért kavar Bella Hadiddal, hogy kihasználja őt.

Harry herceg az exével beszélt az esküvő előtt

Azt eddig is tudtuk, hogy két exe is hivatalos volt a ceremóniára, azonban a legfrissebb hírek szerint elég érdekes telefonbeszélgetést folytatott az egyikük a herceggel pár nappal a royal esküvőt megelőzően.

Ariana Grande először beszélt szakításáról

Az énekesnő végre megtörte a csendet és elárulta, miért is hagyta el a híres rappert!

5 izgalmas film péntek estére

Ha a sok meló után nem vágysz másra, mint egy lazítós, mégis izgalmas estére, akkor jó helyen jársz! Helyezd magad kényelembe, mi pedig mutatjuk a mai választékot!

Blake Lively Insta fotójáról beszél ma mindenki

A sztárpár eddig is állandóan trollkodott egymással az Instán, de most Blake zavarbaejtő kommentet írt az egyik képe alá... Olvasd el!

Hosszú Katinka megcsalta a férjét?

Sajnos hivatalos, hogy mégsem békült ki az úszónő és a férje, ám egyre furcsább hírek látnak napvilágot Katinkáékról.

Így érezte magát valójában Vilmos és Katalin a hercegi esküvőn

A szombati ceremóniát követően mindenki arról pletykált, hogy Vilmos és Katalin egyáltalán nem találták a helyüket az esküvőn. Vajon tényleg erre utaltak a jelek?

Hétvégi szerelmi horoszkóp

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád a szerelemben ma és a hétvégén? Csekkold le nálunk a horoszkópodat május 25-én is!

„18 évesen elvesztettem az összes emlékem”

Emlékszel a Némó nyomában cuki halacskájára, Szenillára? A kis halhoz hasonlóan ennek a lánynak is eltűntek az emlékei...

Kylie Jenner retteg, hogy megint teherbe esik?

A sztármami állítólag teljesen kiborult, amikor Stormi születése után azt hitte, ismét babát vár.

Ebből lehet tudni az esküvő előtt, hogy nem tart örökké a házasság

Az eljegyzés utáni idilli boldogságban nehéz észrevenni a gyanús jeleket, pedig a következő ex-házaspárok vallomása szerint már a lagzi előtt is sokszor lebeg a piros zászló!