2008.11.11.@ 14.11

Az RTL Klub celebje vall csapattársairól és a műsorról

Sokan rémisztőnek találnák, ha tíz napot nomád körülmények között egy dzsungelben kellene eltölteniük. Ám Szabó Patrícia legszívesebben máris visszamenne, hiszen a pihenés, a klassz csapat és a sok tanulság kárpótolta mindenért, amit nélkülöznie kellett…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Tíz napot töltöttél az argentin dzsungelben kilenc másik társaddal együtt az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának résztvevőjeként. Hogy érezted magad kint?

Annyira jól, mint a Szex és New York kedvenc részeinek nézése közben! Ha most azt mondanák nekem, hogy újra csináljuk végig az egészet, akkor azonnal dobnám el a tűsarkúmat, pakolnék, és fél óra múlva kint lennék a repülőtéren. Óriási kaland volt a dzsungel közepén lenni. A többiekkel szerencsére hamar összeszoktunk, már a szállodában szuper kis csapattá kovácsolódtunk. Tíz teljesen különböző karakter indult útnak, és mégis szinte mindenkiben megvolt egyfajta tolerancia, így teret engedtünk a másiknak, és nagyon jól elvoltunk együtt. Minden este egy csoda volt, folyton énekeltünk és táncoltunk, meséket játszottunk el, amelyeket persze mi találtunk ki.

Mindannyian erős egyéniségek vagytok. Ebből nem származtak viták?

Valóban több erős egyéniség volt a csapatban, de ezt a helyzetet én már az elején felmértem. Van annyi tapasztalatom és nőként annyi eszem, hogy én inkább szépen elvoltam a saját dolgaimmal, és csak akkor szóltam, amikor annak helye volt. Nem akartam előtérbe helyezni magamat, hiszen voltak mások, akik ezt megtették. Számomra azonban volt egy elgondolkodtató tanulsága ennek az egésznek. Mivel évek óta vezetőként dolgozom, ezért percenként kell döntenem valamiről, okosakat mondani, vitákat elsimítani, tehát inkább a férfias energiákat használom nyolctól hétig. Ott viszont tíz napig igazán nő tudtam lenni, és ez szuper volt! Mosogattam, főztem a fiúkra, kimostam a ruhájukat, betakargattam őket esténként. Amikor elmentem a táborból, panaszkodtak is, hogy így nem tudnak elaludni, ha nem vagyok ott.

Akkor hálásak voltak neked ezért a srácok.

Abszolút. Én meg igazi nőtípus vagyok, ezért ez nekem is jó érzés volt. Persze néha előjött belőlem a vezető is, és akkor igyekeztem rendet teremteni, de alapjaiban véve tényleg ki tudott bontakozni a szociálisabb énem, amit mondjuk a munkában csak a közvetlen munkatársaim ismernek.

Azokkal is jól kijöttél, akiket nem ismertél korábban?

Sok mindenkit nem ismertem, de már az első napokban kitapasztaltuk egymást. A repülőn is együtt utaztunk, ami elég hosszú út volt, így már a dzsungel előtt megkezdtük egymás feltérképezését.

Akiket már korábban is ismertél, azokról most megváltozott a véleményed ez alatt az időszak alatt?

Túlságosan senki sem változott meg, inkább sokkal jobban megismertük egymást. Más oldalát is megtapasztaltuk, hiszen ez nem olyan, mint amikor a városban összefutsz vele, és egy-két órát beszélgettek. Kint a többieknek is sokkal jobban látszódtak a félelmei, az erősségei, a sérülékenysége.

Saját magadban is felfedeztél eddig ismeretlen dolgokat?

Magammal kapcsolatban egyrészt azt éreztem, hogy iszonyatosan kellett nekem ez a fajta pihenés. Az utóbbi pár évben, ha el is utaztam, a telefonom mindig velem volt, tehát igazán kikapcsolódni mostanában nem tudtam. Egyszerűen nem tudtam rendesen működtetni az on-off gombokat magamon. A másik tanulság számomra az, hogy lubickoltam ebben a női létben, amikor inkább arra figyelek, hogy a többieknek jó legyen. Ez persze mindig is megvolt bennem, csak az utóbbi időben nem így éltem. A harmadik tanulság, ami egyben a legnagyobb, hogy mi, nők tényleg mennyivel túlélőbbek és találékonyabbak vagyunk. Ez a mindennapokban nem mindig jön elő ilyen markánsan. Mi, a hernyó testvéreimmel (Heni és Évi), Somával és Mariannal a dzsungelben mindennap találtunk magunknak valami. Tornáztunk, meditáltunk, átalakítottuk a ruháinkat, miközben a fiúk sokszor csak ültek vagy aludtak. Mi megpróbáltuk kihasználni az ott töltött időt. Nagyokat beszélgettünk, és sokat tanultunk egymástól, olyanok voltunk, mint egy hímzőkör.

A többiekkel azóta is tartod a kapcsolatot?

Valakivel igen, bár most mindegyikőnk elmerült a saját munkájában. De például volt egy tévéműsorunk együtt, utána buliztunk, Henivel ma találkozom, Győzivel kétnaponta beszélünk, Somával is, szóval nem lehet elszakítani minket.

Mit kaptál ettől a tíz naptól a várakozásaidhoz képest? Erre számítottál egyáltalán?

Nem számítottam semmire, nyitott voltam, mint a Bécsi kapu. Nem akartam előre gondolkozni, mert tudtam, hogy ez egy kaland. A kalandnak pedig az a lényege, hogy váratlan dolgokkal találod szembe magad, amikre nem tudsz előre felkészülni. Nekem egy célkitűzésem volt csupán, hogy jól érezzem magam. Az utolsó estém is szuper volt, és egyben megható is. Mindenki elmondta a másikról, hogy mit gondol róla, és mit köszön neki. Ez olyan nagy hatást gyakorolt rám, hogy én pont ezzel szerettem volna lezárni, így volt kerek az egész.

Akkor olyan volt ez az utazás, mint egy nyaralás?

Igazából igen, vagy inkább egy nyaralás keverve egy kis tréninggel. Mert persze kényelmetlen volt az ágy, és sok minden hiányozott, de én abszolút át tudtam állítani az agyamat arra, hogy ez egy teljesen másfajta lét, így nem hiányzott szinte semmi. Mit is keresnék egy esőerdő kellős közepén a mobiltelefonnal? Rólam és Horváth Éviről sok emberben egy kényeskedő nő képe él, és most mindenki megtudta, hogy szó sincs erről.

Akkor egyáltalán nem okozott gondolt ez a nomád életmód?

Nem. Sőt, amikor kijöttem, először fura is volt minden: a zuhanyzás, a hajmosás, a saját ruháim… Minden olyan színes és hangos volt. Ráadásul, mivel elsőként jöttem el a dzsungelből, egyedül is voltam első este. Ez azért volt különös, mert annyira hozzá voltam szokva a többiekhez, hogy hirtelen elvesztettem azokat a koordinátákat, amelyek szerint az utóbbi napokban éltem.

A második csapatból elláttál valakit jó tanácsokkal a dzsungeléletet illetően?

Főként Lindának és Oszkárnak próbáltam praktikus tanácsokat adni, hogy mire figyeljenek, vagy mi legyen az az egy tárgy, amit magukkal visznek, mi az, aminek én szükségét éreztem. De az ő csapatuk nagyon más volt, mint a miénk, pont este beszéltem Lindával. Ők nem nőttek úgy mint mi. Mert mi kilencen (Dánielt leszámítva), úgy voltunk, mint a borsó, meg a héja.

Te mit hiányoltál a leginkább?

Utólag visszanézve egy-egy felvételt, napszemüvegre nagy szükségünk lett volna. Mindegyikünk hunyorgott, mint egy kis szurikáta. De legfeljebb olyan dolgok hiányoztak, mint a fűszerek vagy a só. A végén már viszont Mariannal hihetetlen fortélyokat eszeltünk ki, hogy azt az egyfajta rizst hogyan főzzük meg kicsit másként, és hogyan turbózzunk a babon. De az biztos, hogy megtanultuk becsülni a dolgokat. Bár egyszer volt fűszerünk, mert egy páfrány levél beleesett a lábosba.

A hétköznapokban elég sokat pörögsz. Tervezed, hogy most már gyakrabban iktatsz be mobiltelefon és laptop nélküli pihenéseket?

Igen, hiszen rájöttem, hogy ez abszolút kell az embernek. Rendkívül feltöltött minket az a pár nap, igazi kincsesládaként őrzöm magamban ezt az időszakot, ahová bármikor nyúlhatok, ha itthon túl sok a harc körülöttem. Az első néhány napban, amikor hazajöttünk, nehéz volt visszaállnom a dolgozó nő formátumra. Egyszerűen lelkileg még ott éltem a tábor közepén. Persze most rengeteg munkám van, de azokat a dolgokat, amiket megtanultunk magunkról kint, nem szabad elfelejteni. Másrészt azért is vállaltam el ezt az egészet, mert újságíró vagyok, és kíváncsi voltam arra, hogy egy ilyen műsor hogyan működik belülről, és ezt hogy élik meg az emberek.

És sokat tanultál belőle?

Igen, sokat. Például azt, hogy a legfontosabb az a lelki intelligencia, amivel odaérkeznek az emberek. Arra is rájöttem, hogy igenis tudatosnak kell lenni. Én is így tettem sokszor, például, ha Győzinek vagy Attilának volt egy rosszabb napja, nekem az volt a célom, hogy kirángassam őket onnan. Mégpedig azért, hogy ők is teljes mértékben megéljék velünk ezt a kalandot. De ez az életre is érvényes: kell egyfajta tudatosság ahhoz, hogy jól érezd magad az életedben, és igazán el tudd engedni magad. Még akkor is, hogyha nő vagy, és éppen nincs rajtad smink, vagy nem egy extradivatos ruha van rajtad. Hiszen fontos, hogy mindenféle szituációban nőnek tudd érezni magad, és ez ne a körülményektől függjön. Mi pedig a dzsungelben is nők tudtunk lenni. Emellett érző embernek kell maradni, és nyílt szívvel fordulni azokhoz, akik körülöttünk vannak. De a legeslegfontosabb az, hogy egy Cosmo-lány mindenhol jól érzi magát, nem a körülményektől függ a hangulata. És tényleg miénk a világ!

Szöveg: Berende Alexa

Fotó: RTL Klub

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ezt nézd vasárnap este a tévében!

Ezt nézd vasárnap este a tévében!

Válaszd ki, melyik film lesz a ma esti programod.

Ez a 3 legmakacsabb csillagjegy

Készülj, mert nem lesz egyszerű dolgod, ha ezekkel a jegyekkel találkozol.

Ilyen a Cannes-i Filmfesztivál Cosmo-szemmel

A Cosmo filmes újságírója ellátogatott a Cannes-i Filmfesztiválra, és most be is számol neked is az élményeiről!

Az 5 legmenőbb frizura idén nyáron

Akár beach buliba, fesztiválra vagy simán az office-ba keresed a tökéletes frizkót, ezek közül tuti többet is ki akarsz majd próbálni.

7 dolog, amit csak az Ikrek érthetnek

Mások szerint bonyolult vagy, pedig te pontosan tudod, hogy igazából csak viccesen kiszámíthatatlan. Igaz?

Így néznek ki a menő Instafotók a valóságban

Csekkold a fotókat és nevess egy nagyot!

5 film, amiért érdemes ma este bekuckózni a tévé elé

Csekkold le, mikor kell bekészíteni a mai adag popcornt!

Minden, amit tudnod kell az Ikrekről

Mindenki azzal fáraszt, hogy két személyiséged van, pedig ennél sokkal izgisebb tulajdonságaid is vannak!

5 zseniális film péntek estére

Nincs kedved bulizni, inkább a kanapén filmeznél pizsiben? Mutatjuk, hova kapcsold a tévét!

Istenes Bence bakancslistáján a zene az első

Épp ezért örömmel vállalta, hogy a Budapest Park x UNICEF Segélykoncert műsorvezetője legyen június 16-án.

Ezt jelenti Kim Kardashian kisbabájának neve

Psalm Westnek hívják a kicsit.