2010.08.06.@ 10.08

Kitálal a tinisztár: szörnyű gyerekkora volt!

Nagy port kavart a 24 éves híresség legfrissebb interjúja, amelyben szokatlanul őszintén öntötte ki a szívét az újságírónak.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

„Senkinek sem kívánom, hogy olyan gyerekkora legyen, mint amilyen nekem volt” – fakadt ki legfrissebb interjújában az Olsen-ikrek egyike, Mary-Kate, aki testvérével egész kicsi koruk óta a kamerák előtt éli az életét.

„Olyanok voltunk, mint két kismajom” – mondta Mary-Kate, majd hozzátette, hogy a barátaik is szánják őket, mert nem volt igazán gyerekkoruk. „Ha ma megnézem az akkor készült fotóinkat, nem érzem, hogy bármilyen módon is kötődnék hozzájuk. Mintha nem is lennének az életem részei" – ismerte be keserűen a híresség.

A 24 éves Mary-Kate-nek évek óta ez volt az első interjúja: 2004-ben fordított hátat a médiának, majd közeli barátja, Heath Ledger 2008-ban bekövetkezett halála után végképp elhárított minden sajtómegkeresést.

Ma testvére, Ashley a legfőbb támasza, akit ebben az interjúban is csak „a másik felem”-ként emleget. A lányok számos filmszerep és sikeres vállalkozás után ma saját divatmárkáik útját egyengetik, közös vagyonukat pedig 100 millió dollárra becsülik a hozzáértők.

Fotó: NorthFoto

További sztárhírek:

 
 

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

8 testtartás, ami miatt kevésbé vagy szexi

8 testtartás, ami miatt kevésbé vagy szexi

Nem is gondolnád, de vannak olyan pózok, amik miatt a pasik kevésbé találnak vonzónak, szóval ezeket érdemes elkerülni. Tudd meg, melyek ezek!

Álláshirdetés egyenesen a királynőtől!

Ha gyerekkorod óta arról álmodozol, hogy egy palotában éldegélsz, akkor eljött a te időd!

Sztárpárok, akik szuper gyorsan házasodtak össze

A celebpárok már régen nem tartják az egy év ismerkedés, egy év jegyesség elvet és rekordidő alatt képesek kimondani a boldogító igent. Csekkold a leggyorsabb lagzipajtikat.

A legdurvább szőrtelenítés sztorik, amiket valaha hallottál

Kozmetikusok vallottak arról, milyen reakciókat váltott ki a szőrtelenítés a vendégeikből! Te magadra ismersz valamelyik sztoriban?

12 minitetkó, ami elképesztően szexi

Ha épp azt fontolgatod, hogy egy apró mintát varratszmagadra, csekkold le ezeket az egyszerű, de nagyszerű tetkókat, amik akkor ütnek igazán, ha valamelyik szexi testrészeden bukkannak fel!

Ez történik Meghannel, ha Vilmos herceg lesz a király

Már az is mesébe illő, hogy színésznőből hercegné lett Meghan Markle, de ez semmi ahhoz képest, ami még rá vár.

Ezért nincs jóban Meghan az apukájával évek óta

Évekkel ezelőtt ő maga árulta el a nyilvánosság előtt, hogy miért nem hajlandó szóba állni már vele.

5 film, amit meg kell nézned ma este

Végre itt a hosszúhétvége, bőven van időd kimozdulni otthonról. Szóval pihenj rá előre a fergeteges programokra és nézz meg egy jó filmet az otthoni nyugiban.

Ez a kislány úgy él, mint egy igazi hercegnő

Violának már hatalmas a rajongótábora, egyszerűen imádják az Instán! Csekkold a fotóit!

Elképesztően bizarr a legújabb Insta trend

Nagyon fura fotók öntötték el a legmenőbb képmegosztós oldalt, ha megnézed őket, tuti, szakadni fogsz a röhögéstől!

Elképesztő indokkal utasították el ezt a lányt!

Megpályázott egy állást, de ilyen válaszra álmában sem gondolt volna a Missouriban élő lány!

Az 5 legszuperebb program a hosszúhétvégére

Három teljes nap, amikor azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Már belegondolni is felér egy tábla csokival, igaz? Itt az ideje lecsapni a legjobb progiötletekre.

4 kínos dolog, ami megtörténhet veled szex közben

Néha becsúszhat egy-két kínos pillanat a szerelmes hancúrozásba, de ne aggódj, ez teljesen természetes!