2010.10.18.@ 14.10

30 alatt is lehetek főnök?

Összefutsz egy volt osztálytársaddal az utcán, és kiderül, hogy ő már cégvezető, miközben te még bandukolsz felfelé a karrierlétrán. Téged is hideg zuhanyként érne a hír? Ne aggódj! Carrie is 36 évesen lett a Vogue újságírója!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Bennem van a hiba?

Enikő ugrándozott örömében, amikor az államvizsga után egy menő fővárosi ügyvédi iroda felvette gyakornoknak. Akár az idegen nyelvű levelezésről az ügyfelekkel, akár a tárgyalási háttérmunka előkészítéséről, vagy éppen kávéfőzésről volt szó, minden feladatba olyan hévvel vetette bele magát, mint más a butikokba leárazáskor. Abban reménykedett, hogy előbb-utóbb felcsillan az előléptetés szikrája. Három év után azonban a várva várt magasabb beosztást nem ő, hanem a főnök egyik ismerősének a lánya kapta, aki csak egy kis „hátszéllel” tudta befejezni az egyetemet is. Enikő, mi mást tehetett volna, átsomfordált egy másik ügyvédi irodába, és megint kezdhette elölről a felkapaszkodást. Ezért is volt számára annyira bosszantó, amikor a napokban belefutott a volt gimis osztálytársába, Rékába. Miután kölcsönösen magasztalták egymás ruháját, és eldicsekedtek a pasijukkal, a szakmai pályafutásnál kötöttek ki. Enikő elhűlve hallgatta, hogy Réka sportmenedzserként, 26 évesen már vezető beosztásban dolgozik az úszószövetségnél, miközben neki még egyetlen tárgyalása sem volt. „Bennem van a hiba? Elszúrtam volna? Ilyen korban már legalább tyúkperekkel kellene foglalkoznom” – marcangolta önmagát.

Ütős útvonaltervezés

Hiába hangoztatod, hogy 10 év múlva egy neves ügyvédi iroda vagy egy nemzetközi kozmetikai cég élére akarsz kerülni, ha nem fekteted le az alapokat, és nem sajátítod el addig a vezetéshez szükséges képességeket, csak délibáb marad a főnöki szék. „Eleinte apróbb célokat tűzz ki, és vezesd le fokonként, hogyan is szeretnéd azokat elérni, ahelyett, hogy olyasmit jelölnél ki, amelyet egyetlen lépésben lehetetlen teljesíteni” – javasolja Nagy Krisztina, a Creality Consulting Kft. ügyvezetője. Ha ugyanis garantáltan megvalósítható feladatokat állítasz fel magadnak, világosan látod, mi vár még rád. Ráadásul egy új cipőszerzeménnyel vetekszik az a boldogító érzés, amikor ezt is, azt is kipipálhatod, és közelebb jutsz az álomkarrierhez.

Viszonyítás kérdése?

A karrierlétra nem a Forma–1, tehát ne azt nézd, hogy a cél felé tartva hány körrel vert rád a volt osztálytársad, vagy a többi korodbeli, ettől ugyanis olyan mély csalódásspirálba esel, amelyből pszichodoki legyen a talpán, aki kirángat téged. Ugyanis az, ha másokhoz hasonlítod magad, könnyen tévútra vihet, hiszen mindenki különböző karrierpályát jár be. „Mindig a saját értékeid, elvárásaid mentén haladj, ne pedig a többiek által kijelölt karriervonalon” – javasolja Nagy Krisztina. A Pályamarketing tanácsadója azonban attól is óva int, hogy egy alacsonyabb beosztásban lévőhöz viszonyíts, mondván „mennyivel előbbre is tartok nála”. Ha ugyanis nem túl magasra teszed a lécet, akkor is magadat csapod be. „Ne engedj a külső tényezők befolyásának, inkább hallgass a saját elhatározásodra, hiszen lehet, hogy akit irigykedve figyelsz, éppen olyan elégedetlen a saját pályájával, mint te” – hangzik a tanács.

Kortalan sikertörténet?

Felesleges életkorhoz kötni a karrierépítés egyes szakaszait – figyelmeztetnek a tanácsadók. Bevált karriersablonok ugyan vannak, ám egyáltalán nem olyan kőbe vésettek, mint egy-egy partin a dresscode.

A karrierépítésnél különös figyelmet kell fordítanod a választott pályádhoz szükséges alapok kiépítésére és a szakmai gyakorlatokra. Erre fordítsd az egyetemi éveket, hiszen a diploma nem más, mint egy színházi belépőjegy, amely lehetőséget ad, hogy főszerepet játszhass a saját életedben. A húszas éveid közepére a „kezdeti karrier” címkét biggyesztheted, hiszen ez a szakmai tapasztalatszerzés és a jövő megalapozásának a kora. Ekkor kóstolsz bele az önállóságba, a karrierépítésbe, és próbálsz beilleszkedni a munkahelyi csapatba. Lehet, hogy már 30 is elmúlsz, mire megkapod az első komoly projektedet, vagy az áhított vezető beosztást, de ekkorra már olyan tudást, tapasztalatot (plusz névjegyet) halmoztál fel, hogy már az idősebb kollégáidat is „zsebre teheted”.

A cikk folytatását megtalálod a novemberi Cosmóban!

Kapcsolódó cikkek:

Így távozz okosan a munkahelyedről

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

„Szép bőr” koktél rendel! (x)

Olyan vagy mint egy leeresztett lufi? Akkor jöhet a kedvenc sorozatod! Felbosszantott a pasid? Irány egy őrült spinning óra! Ok. Megtanultad, a hétköznapi nehéz helyzetekben mi mozdít ki, de azt vajon sejted, hogy a bőrödnek mire van szüksége nap mint nap?

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Leteszteltük a Lagom-ház luxus relax hétvégéjét

Leteszteltük a Lagom-ház luxus relax hétvégéjét

A Cosmo szerkesztője beköltözött a Budakeszi Arborétumban kialakított Lagom-házba, hogy kiderítse, tényleg olyan nyerő-e a svédek legendás életstílusa. És ha már ott volt, letesztelt néhány Barnängen újdonságot is.

Veszélyes lehet a legmenőbb applikáció

Úgy tűnik, az új őrület nem teljesen veszélytelen…

Ez az app most a sztárok kedvence

Teljesen beszippantott mindenkit!

Új emojikat vezet be az Apple

Közel 60 darab új hangulatjel érkezik!

Meghalt a világ egyik legmenőbb influencere

Senki sem érti, hogy történhetett meg a szörnyűség...

Így néznének ki a Disney híres jelenetei a valóságban

Nem fogod kibírni nevetés nélkül!

Neked sikerül megtalálni a fánkot ezen a képen?

Újabb feladvány érkezett, a netezők imádják.

Sosem volt még ilyen egyszerű megtalálni a tökéletes bútort vagy dekorációt (X)

Ha szeretnéd lakásodat felturbózni és szebbé tenni, vagy éppen új otthont rendezel be, mindenképpen mentsd el könyvjelzőként a FAVI.hu bútor és dekoráció kereső odalat. Útmutatóként és asszisztensként fog segíteni a vásárlásnál, ráadásul időt takarítasz meg vele.

Rossz hír a Netflix rajongóknak!

Ennek nagyon nem fogsz örülni....

3 tipp, hogy rendbehozd a bőröd a party után

Egy átbulizott éjszaka után te is száraznak, piszkosnak és nehéznek érzed a bőröd? Mutatjuk, hogyan varázsolhatod egészségessé és ragyogóvá néhány pillanat alatt!

A bőrápolási termék, ami nélkül ne indulj el fesztiválra

Tudtad, hogy ilyenkor rengeteg veszélynek van kitéve a bőröd? Mutatjuk, mivel regenerálhatod egy lépésben az átbulizott esték után!

Hogyan készítsd fel a bőröd a fesztiválszezonra?

A fesztiválozás alatt a bőröd extrém körülményeknek van kitéve, amire azt alaposan fel kell készítened - most kiderítheted, hogyan!

Az egész internet most ezt a párt keresi

És az ok elképesztően aranyos!