2010.11.05.@ 11.11

Milyen karaktertípusba tartozol? A kolerikus és a flegmatikus – 2. rész

Sorozatunk második részében ismét két ellentétes karaktertípust vizsgálunk meg. Ennél a két típusnál különösen szembetűnő a különbség. Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy negatív helyzetben éppen az árnyoldalt vetíti ki az ember a környezetére.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az önmegismerés folyamatában nagy segítség, ha ismerjük jellemvonásainkat és az azokkal való bánásmódot. Lényeges, hogy tudjuk, nincsenek jó vagy rossz tulajdonságok, alapvetően energetikai vonzalomról vagy taszításról beszélhetünk. Van, akinek éppen az a tulajdonság a kedvező, amit a másik személy el sem tud viselni. A kolerikus és flegmatikus karaktertípusra jellemző viselkedésminták kerülnek most sorra.

A kolerikus karaktertípus

A kolerikus típusú személyiség a tipikus „vadállat”. Bizonyos szempontból szűk a látóköre, viszont óriási hatással van arra, amivel éppen foglalkozik. Látja a célt, de nem látja az akadályokat a megvalósítás közben. Belead mindent, gyakran még túl is teljesít. Hamar elkészül a munkájával. Legjellemzőbb tulajdonsága az aktivitás, céljai érdekében pedig mindenre képes. Gyakran téved, időnként változtatja a „szemüvegét”, amin keresztül a világot látja. Ez nem jelent hátrányt, a fejlődése hozza magával a szemléletváltozást. Szinte mindig nyugtalan, még alvás közben is gyakran forog az ágyában. Amilyen nehezen alszik el, olyan könnyen ébred. Erős, két végén égeti a gyertyát. Ő az, aki állandóan pörög. Céltudatos, sokszor kezdeményező, és még többször robbanékony. Jellemző rá, hogy nincs kitartása, gyorsan fogy az ereje. Igazságszeretete rendkívül erős, ő a gyengék védelmezője. Forradalmi alkat.

Rossz tulajdonságai közé tartozik az agresszió, a düh, a harag. Először felrobban, aztán gondolkozik. Első reakciója a nem, aztán a lehetséges. Ingerült, a végletekben él – nem figyel magára, nem veszi észre a túlhajszoltság jeleit, ezért túlpörög. Emellett fájdalomtűrő, észre sem veszi a sérülést. Beszéde hirtelen, abszolút lényegre törő, gesztikulál, grimaszol. A stresszhelyzet számára a várakozás. Ilyenkor flegmatikus lesz, nem tolerál. Kirobban, kiadja magából a dühöt, aztán kiborul. Képtelen közömbös lenni, és nincs számára lehetetlen. Egyszer eufórikus, másszor depressziós. Apátiába is eshet, ilyenkor ingerelhetetlen. Hajlamos lehet a csontelváltozásra, a szexuális szervek betegségeire, és a túlsavasodásra is figyelnie kell, ellenkező esetben izületi fájdalmai lehetnek. Állandó idegrendszeri feszültségben él. Emésztőrendszere gyenge lehet, epekövet is produkálhat.

A kolerikus típus szexualitása

Gyorsan, erősen izgatott lesz. 10 perc alatt képes megélni az egész együttlétet. Ettől ő teljesen elégedetté válik. Mindegy, hol és mikor történik az aktus, nem készül rá különösebben. Hiperszexuális, azaz szinte soha nem elég neki. Ha a párja flegmatikus karaktertípus, a másfél óra alatt többször is képes eljutni a csúcsra. Ezért neki is, és párjának is jó: mindketten megélhetik ezt a folyamatot.

A flegmatikus karaktertípus

A világból nagyon sokat lát és érzékel egyszerre, mégis kevésbé tud tevékenyen részt venni annak alakításában, de amiben részt vesz, arra mély hatást gyakorol. Inkább az a jellemző rá, hogy ül és nézi a világot, ő a figyelő. A végtelenségig toleráns. Sokat tud, de nem adja ki a titkot. Általában hajlamos arra, hogy tudományosan közelítse meg a dolgokat, az elvégzendő feladathoz pontos tervet készít, ennek alapján eredményesen dolgozik. Ő a legpontosabb, legprecízebb karakter. Erős önkritikával rendelkezik, amit elkezd, azt be is fejezi. Erős, introvertált, befelé forduló típus. Negatív tulajdonsága, hogy lassan indul, rendkívül nehezen dönt, mindig mérlegel, nehezen fogadja a változásokat, konvencionális. Erősen, rejtetten védi magát, nem bosszúálló típus, és mindenkit elfogad olyannak, amilyen. Fontos számára a magánterülete, egyedül sem unatkozik. Nem forgácsolódik szét, jelentős belső kontrollja van, emellett igazi jó barát.

Legjobb tulajdonsága, hogy türelmes, kitartó, nyugodt. A rend felborulása, az időhiány, a nem tervszerű dolgok működése, a döntéskényszer, a hirtelen változás stresszhelyzetet okoz számára. Ilyenkor bezárkózik otthonába, és felveszi a „hagyjatok békén” pózt. Azonban egyedül rendbe tudja tenni magát. De előfordulhat az is, hogy elkezd kiabálni, csapkodni, agresszívvá válik. Ez csak néhány percig tart nála. Ez a kolerikus oldala. Mozgására is jellemző a nyugodtság. Könnyen alszik el, viszont nehezen ébred. Megválasztja a beszélgetőpartnerét, azonban nem szeret beszélni, inkább hallgat. Amennyiben nő, akkor ő a legnőiesebb típus.

Betegséghajlama a hormonzavar, vastagbél nehézségek, székrekedés lehet. Emésztése lassú, anyagcserezavar is fennállhat. Savasítani kell a szervezetet, amire például a vörösbor jó hatással van. Él benne egy jó értelmű lustaság. Kényelmes, békés. A melankolikus karaktertípussal jól kiegészítik egymást.

A flegmatikus karaktertípus szexualitása

Nemi csakrája intenzív. Szexualitásban nem létezik olyan partner, aki számára nem megfelelő. Az a jó szex, amikor neki nem kell szinte semmit csinálnia. Viszont ha már elkezdte, akkor mindent belead. Szereti eltervezni egy-két nappal korábban a dolgot. Csábító zene, illatok, gyertyafényes vacsora, fényhatások, rózsaszirmos fürdés az, ami neki való. Beszívja magába az érzéseket. Rendszeres szexuális életre van szüksége, ha rapszodikus, az nem jó. Nagyon magas a veseenergiája, ami pedig a füllel kapcsolatos. Ebből következően sokat kell dicsérni, mert azt szereti. Egész estés program vele a szex. Folyamatosan lassan halad előre az aktusban. Utána legalább 6 órás nyugalom kell neki, csend és pihenés.

A két típus találkozása

A flegmatikus típusra jellemző, hogy lassan tanul meg új dolgokat, de az tartóssá válik számára. A kolerikus temperamentumú ember egy flegmatikus számára taszító is lehet harsányságával, lobbanékonyságával. Ő nem érzi jól magát a túl aktív, hangos emberek társaságában.

A kolerikus karaktertípus pedig nem bírja kivárni, amíg egy flegmatikus megmozdul. Ő gyorsan tanul, de sajnos hamar felejt.

Szexualitásukat tekintve jól kijönnek egymással.

A karaktertípusokról vagy egyéb életvezetési, párkapcsolati, munkahelyi problémákról kérdezd bátran szakértőnket, Vercsek Judit extrapszichológust! Klikk ide!

Fotó: NorthFoto

Kapcsolódó cikkek:

Milyen karaktertípusba tartozol? A melankolikus és a szangvinikus – 1. rész

Így erősítsd belső hangodat!

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

Címkék: flegmatikus karaktertípusba kolerikus milyen rész tartozol?

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

7 tökéletes ajándékötlet a legstílusosabb barátnődnek

7 tökéletes ajándékötlet a legstílusosabb barátnődnek

A karácsony hamarabb itt van, mint hinnéd!

Ezért ne köszöntsd fel az exed a szülinapján

Olyan ártatlan dolognak tűnik, pedig egyáltalán nem az!

6 intő jel, hogy egy mérgező kapcsolatban élsz

Ha a felsorolt dolgok közül több is ismerős lesz neked, akkor érdemes erősen elgondolkoznod a szakításon...

8 lakber cucc, ha kimaxolnád a kuckózást

Van néhány ötletünk, amitől azonnal hangulatba kerülsz majd!

Mit árul el a személyiségedről a kedvenc Riverdale karaktered?

Alig várod imádott sorozatod következő évadát? Hidd el, mi is. Addig viszont ideje, hogy lecsekkold, mit súg meg a személyiségedről az a szereplő, akit a kezdetektől bírsz!

Ez történik a testeddel másnap egy pohár bor után

A következő 24 órában folyamatosan tapasztalhatod a hatásait. Nem is gondoltad volna, igaz?

6 szuper étterem, ahonnan mindenképpen rendelned kell!

A koronavírus miatt egy időre le kell mondanod arról, hogy beülj a kedvenc éttermedbe, arról viszont egyáltalán nem kell, hogy továbbra is extra finomakat egyél! Összeszedtünk pár kihagyhatatlan rendelős helyet, amitől a lakásodból igazi gasztroparadicsom lehet!

Ez a lány azért nem talál munkát, mert túl szép

Nem tudjuk eldönteni, hogy irigykednünk kellene, vagy inkább sajnáljuk…

4 ok, amiért egy pasi akkor is benne marad egy kapcsolatban, ha nem szerelmes

Kegyetlen, kétszínű, esetleg csak egy kényelmes húzás? Döntsd el te!

A Coca-Cola karácsonyi reklámja kiütéssel nyert, percekig zokogsz majd rajta!

Ez van, amikor brutálisan erősen sikerül reflektálni 2020 elbaltázott történéseire.