2010.11.17.@ 11.11

36 év után talált újra egymásra a két világsztár!

Úgy tűnik, az ismert színésznek és a közkedvelt színésznőnek 36 évet kellett külön tölteniük, hogy ráébredjenek: őket egymásnak teremtette az ég.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

 A sors útjai kifürkészhetetlenek. A mondás elcsépeltnek hangozhat, de számos példa bizonyítja, hogy igaz – a sztárvilágban is: Vanessa Redgrave és Franco Nero például 36 év után jöttek rá, hogy őket egymásnak szánta az ég.  

A két ismert színész 1967-ben találkozott először, amikor a Camelot című filmet forgatták. Egymásba szerettek, 1969-ben született egy fiuk, ám nem sokkal ezután véget ért románcuk. Ám később újra találkozgatni kezdtek, és 2006-ban sokak megdöbbenésére összeházasodtak.  

„Pontosan nem tudnám megmondani, mikor kezdődött köztünk újra minden: az érzéseink az évek múlásával egyre csak erősödtek” – mondta a 78 éves színésznő. Majd hozzátette, hogy nem tudná leélni élete hátralevő részét az ő Francója nélkül, akivel egyébként nemrég a Levelek Júliának című moziban szerepelt együtt.

Fotó: NorthFoto, profimedia.hu

További sztárhírek:

Borzalmasan néz ki a szexi énekesnő! Újra halálos beteg?!

 

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Neked sikerül 15 másodperc alatt megtalálni a képen a bárányokat?

Neked sikerül 15 másodperc alatt megtalálni a képen a bárányokat?

Most ez a Toy Story-s képrejtvény tartja lázban a netet. Neked vajon sikerül megoldani?

Elképesztő, mivel vádolják ezt az influenszert

Ha igazak a vádak, akkor akár börtönbe is kerülhet...

Csak egy tetkót akart a kutyájáról, de erre nem számított

Ugye sejted, hogy nem azt kapta, amit várt?

Így csekkolhatod, hogy a Facebook mit tud rólad

Viszonylag ijesztő, hogy mennyi adatot tárolnak rólad és a netezési szokásaidról.

Ruhája miatt nem engedték felszállni a repülőre, zseniálisan reagált rá a net

Ugye most valami nagyon durva szettre gondolsz? Pedig ennél hétköznapibb nem is lehetett volna a ruhája.

5 megdöbbentő tény az amazonasi erdőtűzről

Összeszedtük a legfontosabb információkat, amiket tudnod kell!

„Letöröltem magam Instáról egész nyárra, ez történt”

Az amerikai Cosmo egyik újságírója csekkolta, milyen az élet a képmegosztó oldal nélkül.

Ez most a legmenőbb trend az Instán

Nagyon meg fogsz lepődni a legújabb őrületen!

Ennyi kávét ihatsz, ha gyakran fáj a fejed

Minden reggeledet egy fincsi feketével indítod? Akkor most figyelj, mert lehet, hogy ezután megváltozik a szokásod!

5 film a vasárnap esti kikapcsolódáshoz

Nézd meg, mit adnak ma a tévében!

5 hely, ahonnan megnézheted az augusztus 20-i tűzijátékot

Érdemes előre tájékozódni a legjobb helyszínekről.

Ezek lesznek a legszuperebb filmek ma este a tévében

Csekkold le, mit nézz, ha ma inkább otthon pihiznél!

Csillagjegyek, akiket előléptetnek szeptemberben

Elég jól fog indulni az idén ősz számodra, ha ezek között a csillagjegyek között vagy.