2011.01.12.@ 11.01

Hogyan szerezz menő kapcsolatokat?

Amikor Madonna 35 dollárral a zsebében megérkezett New Yorkba, egyedül ő maga hitte el, hogy néhány éven belül a világ legnagyobb csillaga lesz. De vajon hogyan tehetsz szert te is olyan kapcsolatokra, hogy ne érezd magad úgy a munkahelyek és állásajánlatok dzsungelében, „mint egy szűz lány”?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Panna 24 évesen költözött Budapestre, és minden álma az volt, hogy az egyetemen szerzett médiaismeretét végre élesben is hasznosíthassa. „Meggyőződésem volt, hogy az elhivatottságommal tárt karokkal várnak majd bárhol: én akartam lenni a magyar Oprah” – meséli, és úgy tűnik, jó úton halad efelé: ma egy kereskedelmi tévé szerkesztője, hétvégente pedig egy netes magazin számára készít riportokat partikon, divatbemutatókon és sajtóeseményeken. „Persze nem hullott semmi sem az ölembe: minden áldott nap a hirdetési újságokat bújtam, nyoma sem volt az »életed nagy lehetősége« posztoknak” – mondja. Panna egy kávézóban kezdett dolgozni, és bár elkeserítőnek tűnt a helyzete, éppen ez hozta meg neki a nagy lehetőséget. „Viki, egy velem egyidős lány rendszeresen nálunk kávézgatott, és ilyenkor elmélyülten pötyögött a laptopján. Amikor egyszer megkérdeztem: min szorgoskodik, kiderült, hogy szerkesztő-producer az egyik rádiónál.” Panna megtanulta tőle: hiába lobogtatja a diplomáját, ha nincs a legjobbkor a legjobb helyeken. „Ahogy Bridget Jones tanácsolja: keringj, és sugározd a stílust” – mondja a lány nevetve, és most megosztja veled szupertitkos „siker shopping listáját”.

Magyarország Hot Spotjai

Láttad Az ördög Pradát visel című filmet? Akkor te is tudod, milyen drasztikusan megváltozhat az életed csupán attól, hogy a megfelelő helyeken bukkansz fel, a megfelelő időben. A Cosmo összeállította neked Budapest legfelkapottabb „place-to-be”-it, ahol ebéd, egy kávé vagy lazítás közben bármikor belefuthatsz valakibe, aki most még egy kedves idegen, jövőre azonban – talán – a kedvenc kollégád lesz. Persze azért ne támadj le senkit izgalmadban!

Totális médiatanulás

Óvakodj az olyan tanfolyamoktól, ahol csak a véredet (és a pénztárcád tartalmát) szívják, azonban cserébe nem kapsz végzettséget, és „aki nem tudja, az tanítja” alapon oktatnak a „no name”, botcsinálta tanárok. Építsd a kapcsolataidat a Sanoma Média Akadémián – egy ilyen helyen már azelőtt belekóstolhatsz a szakterületeden a munka ízébe, hogy papír volna a kezedben.

Állásbörze öregdiákoknak

Új trend, hogy a nagy egyetemek és főiskolák létrehoznak egy-egy honlapot az öregdiákjaik számára, ahol állásajánlatokat, szakmai expókat hirdetnek meg, és szuper tippeket adnak az elballagott nebulóknak. Csekkold le, hogy a te alma matered is indított-e hasonló kezdeményezést. Jó hír, hogy a legtöbb ilyen weboldalt akkor is böngészheted, ha sosem voltál a suli hallgatója: nézd csak meg bátran a Corvinus, a Széchenyi Egyetem, a MOME honlapját!

A cikk folytatását elolvashatod a februári Cosmóban!

Kapcsolódó cikkek:

Kézjegyed árulkodik rólad!

Változtass! – Figyelmeztető jelek, hogy ideje új munkahely után nézned

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

Címkék: hogyan kapcsolatokat? menő szerezz

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

4 jel, hogy egy kicsit bedepiztél

4 jel, hogy egy kicsit bedepiztél

Nemcsak mentális, fizikai jelei is vannak a depressziónak!

„Tudom, hogy a férjem kavar valakivel, de nem zavar”

Nagyon érdekes, amit ez a nő írt a féltékenységről. Egyetértesz vele?

Szuper meló: Legyél te is a Cosmopolitan vloggere!

Minden álmod, hogy bekerülj egy menő magazin videós csapatába? Itt a lehetőség, jelentkezz hozzánk, mert most kezdő és tapasztalt vloggereket keresünk!

Menő újítás jelent meg az Instán

Ez a platform egyre több funkcióval jelentkezik, hogy még többet lógj rajta!

Végre egy szuper kihívás terjed a neten

És ennek most kivételesen semmi köze sincs sem a bikinihez, sem valamilyen kínos, esetleg káros dologhoz... Sőt!

Egy apró trükk is elég ahhoz, hogy leszokj a telefonfüggőségről

Te sem bírsz szabadulni a mobilodtól? Nyugi, ezzel a trükkel tuti sikerülni fog!

Erre az iPhone trükkre neked is szükséged van

Kevesen jöttek rá eddig, pedig nagyon egyszerű és hatékony módszer!

Ennél viccesebb esküvői trendet még nem láttál

Ha idén lesz az esküvőd, még nem késő becsatlakozni!

Ezért tűnnek szexisebbnek a magas pasik

Megfejtettük a „tényleg helyes, vagy csak magas?”-szindrómát!

Vagina smink az új őrület!

Ha eddig nem volt V-rutinod, lehet, hogy mostantól lesz, az új trendet látva!

A 10 legjobb virágüzlet Magyarországon

Akár esküvőre, akár lakásdekorálásra vetnéd be a virágok erejét, ezekről a helyekre érdemes benézned.

Ilyen valójában endometriózissal élni

Ez az újságírólány elárulta, milyen ezzel a betegséggel élni és hogyan lehet enyhíteni a tüneteket.