2011.06.28.@ 10.06

Mégis együtt van 23 éves kedvesével az ötvenes díva!

Nagyon úgy tűnik, hogy a popsztár és ifjú kedvese mindenkit átvertek: mégsem szakítottak!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

28 év. Ennyi a korkülönbség Madonna és a táncos Brahim Zaibat közt, ami néhány korábbi hírrel ellentétben láthatóan egyiküket sem zavarja – olyannyira nem, hogy ők ketten állítólag ismét együtt vannak!

A párt hétvégén Párizsban látták együtt, ahol a popsztár szemtanúk szerint először egy night clubba kísérte el DJ-ként is szárnyait bontogató kedvesét, majd vasárnap mosolyogva távoztak a Ritz Hotelből, hogy a Eurostar vonattal Londonba utazzanak.

Az 52 éves énekesnő tavaly szeptemberben, Material Girl ruhakollekciója bemutatóján ismerte meg az akkor 23 éves Brahimot, ezután pedig a srác elmondása szerint maguktól alakultak köztük a dolgok.

Majd májusban – elsősorban vallási ellentéteik miatt – szakítottak, és a srác a barátai szerint hazaköltözött a mamájához. De úgy tűnik, nem bírta sokáig a világsztár nélkül – aki magunk közt szólva szintén az anyukája lehetne…

Fotó: profimedia.hu
 

Kérdezd a Nagyit, amíg lehet!(x)

Ahogy közelednek az Ünnepek, már tervezgetjük az évvégi programot, családi látogatásokat. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a nagyszüleink még velünk vannak, ragadjuk meg az alkalmat, lassítsunk le és töltsünk velük időt. Társaságunk az életet jelentheti nekik.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ilyen karácsonyfa illik hozzád a csillagjegyed szerint

Ilyen karácsonyfa illik hozzád a csillagjegyed szerint

dén megfogadtad, hogy a legszebb karifával leped meg magad? Figyelj nagyon, mert a csillagok pontosan tudják, hogy mi való igazán neked fenyőfronton.

Felháborító, mivel vádolja Meghan hercegnét nővére

Egyre durvább eszközökkel próbálja lejáratni a saját húgát!

Ez a világ legbizarrabb karácsonyfa dísze

Egy nagyon furcsa dísz árasztotta el az összes közösségi oldalt és egyre többen osztanak meg róla fotót...

Horoszkóp: December 18., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 18-án is!

A legmenőbb DIY csomagolási ötletek Pinterestről

Bármelyiket is választod ezek közül, tuti, hogy mindenkit lenyomsz vele!

Kiderült, mi kerül a fa alá a királyi családban

Mindig érdekelt, mit adnak egymásnak karácsonykor a royalok? Akkor csekkold le a listát!

8 influencer, aki megváltoztatta a világot

Eddig Kylie Jenner és Selena Gomez uralták a social médiát, de valld csak be, hogy jó ideje már a menő bloggerek tippjeit követed. Megnéztük, hogy kik forgatták fel leginkább az internetet.

Tökéletes filmek szombat estére

Ha nem mozdulnál ki ebben a hidegben időben, mutatjuk hova érdemes kapcsolnod.

A bizonyíték, hogy minden kutya hasonlít a gazdájára

Nézd meg a döbbenetesen cuki egyezésekről készített fotókat!

1 milliót költött karácsonyi dekorációra ez a nő

Az ünnepekre mindenki igyekszik meghitté varázsolni az otthonát, de amit ez a nő tett, egy picit talán túlzás...

Ezekre kerestek rá idén a legtöbbször a Google-ben

Egy-két dolgon biztosan meg fogsz lepődni!

Horoszkóp: December 13., Csütörtök

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 13-án is!

Kulcsár Edina kisfiánál senki nem várja jobban a karácsonyt

Elképesztően édes az első karácsonyát váró Medox!