A luxusprostituáltak életéről szóló első könyved után egy csapásra bestseller-szerző lettél. Fel voltál készülve az országos hírnévre?

Azt sejtettem, hogy olyan témát dolgoztam fel, ami sokakat érdekel majd, de hogy ekkora visszhangot vált ki a könyvem, nem gondoltam volna. Én mindenekelőtt alkotni szerettem volna valamit, amit magam után hagyhatok. Ugyanakkor álszerénység lenne azt állítani, hogy nem áhítottam a sikert, és nem élveztem volna.

Hogyan készültél a pályára? Kislánykorodtól kezdve író akartál lenni?

Nem, először matek szakra jártam gimibe, majd a Pázmány jogi karára, és csak azután jöttem rá, hogy írni akarok, így átjelentkeztem a bölcsész karra. Maximalista ember vagyok, és mindig is úgy álltam magamhoz, hogy ha ki tudom hozni magamból a legjobbat, és képes vagyok valamire, akkor kötelességem, hogy meg is tegyem azt. Ha valakinek a Jóisten annyi akaraterőt, kitartást és az álmaiba vetett hitet adott, mint nekem, akkor azzal kezdeni is kell valamit, vagy szégyelljem magam. Szóval írni kezdtem, de a könyveim megjelenése előtt évekig külpolitikai újságíró voltam, és interjúkat készítettem külföldi politikusokkal és hírességekkel.

Mikor készítettél először interjút külföldi sztárral? Nagyon izgultál?

Az egyik első és meghatározó élményem Tony Curtishez fűződik, akit újságírók hada várt az Uránia színház büféjében. Én is ott toporogtam, és annyira izgultam, hogy kiejtettem a diktafont a kezemből, ami olyan szerencsétlenül esett, hogy összetört… El is kezdtem kapkodva szedegetni, mire Tony Curtis a maga vagányságával odakurjantott, hogy „Hey Blondie! Come here!” Remegett a lábam is, amikor leültem vele szemben, ráadásul diktafon híján kénytelen voltam jegyzetelni, de ő annyira természetes, laza, kedves és humoros volt, hogy a végén már arról beszélgettünk, hogy Marilyn Monroe tulajdonképpen nem is volt olyan nagy szám az ágyban…

Milyen terveid vannak még a könyvkiadással kapcsolatban? Milyen témák érdekelnek most?

A napokban jelenik meg a második Stohl-könyvem, Börtönpokol címmel, azután a Legismertebb magyar madám naplója című írásom. Jövőre pedig jön a Kifutó a pokolba, ami a magyar divatvilág kulisszái mögé enged majd bepillantást.

Azért marad időd a pasikra is?

A saját bőrömön tapasztalom, mennyire igaz, hogy a legnagyobb siker sem ér semmit, ha azt nincs kivel megosztani. Abban hiszek, hogy az az igazi társ, akivel közös gyökereket lehet ereszteni , és nem töri le a szárnyainkat sem, sőt, repülésre buzdít. Arra törekszem, hogy miközben folytatom az írást, nőként is helytálljak. Lehet, hogy ez túl szép álom, de hiszek abban, hogy meg fogom tudni valósítani. Ahogyan abban is, hogy irányíthatjuk a sorsunkat. Az akaraterő ehhez megteremti a lehetőséget, és megtalálja az utat.

A bulvársajtó máris összeboronált Mártha Imrével, egy hazai energiavállalat első emberével, aki korábban Szabó Zsófival is járt. Te egy interjúban elütötted a kérdést azzal, hogy talán csak könyvet írtok. Tényleg mi van köztetek? Nekünk elmondhatod…

Valamilyen értelemben közös könyvön dolgozunk Imivel, amihez gyűjtjük az anyagot (nevet). A legszebb regényeket úgyis az élet írja. Azt, hogy ebből egy szép novella, vagy hosszú regény kerekedik-e, a jövő majd eldönti…