2015.10.01.@ 05.10

Brutálisan összevertek egy 17 éves angol lányt

Ezt még leírni is szörnyű: bezárták egy lakásba, majd nyolc órán keresztül kínozták a barátai a fiatal angol lányt. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Brutálisan összevertek egy 17 éves angol lányt

A 17 éves Summer Gregg három ismerősével találkozott Doncasterben, majd felmentek az egyikük lakásába. Summer azonban kezdte kényelmetlenül érezni magát, ezért indulni akart, ám a többiek nem engedték, és kulcsra zárták az ajtót. Az egyik lány a falhoz szorította, és ütni kezdte, ezután pedig már nem volt megállás. Fadarabokkal és egy fém lánccal kínozták a lányt, miközben arra kényszerítették, hogy álljon négykézlábra, és viselkedjen kutyaként, majd pedig azt tervezték, hogyan ölik meg, és mit fognak csinálni a holttestével.

megvert-lány-cosmopolitan

Summer az eset után lefotózta a sérüléseit

„Ütöttek, rúgtak, pofoztak és szörnyű dolgokat kiabáltak nekem. A szemem teljesen feldagadt az ütésektől, de ez nekik nem volt elég, mert ezután citromlevet facsartak bele. A legijesztőbb talán az volt, amikor hallottam őket arról beszélni, hogyan akarnak megölni. Azt mondták, hogy miután meghaltam, szereznek egy teherautót, és otthagyják a testemet a semmi közepén, vagy belehajtanak vele egy folyóba, hogy senki ne találhasson meg. Nagyon féltem. Könyörögtem nekik, hogy hagyjanak életben, de nem törődtek vele.” – idézte fel a lány a történeteket a Mirrornak.

megvert-lány-cosmopolitan

A három támadó

Summer megpróbáltatásai akkor értek véget, amikor megérkezett egy negyedik fiatal, aki kihívta a mentőket. A tettesek elkísérték a lányt a kórházba, és arra kényszerítették, mondja azt, hogy az utcán támadták meg. A kórház egyik dolgozója azonban hallotta őket beszélni az esetről, és felhívta a rendőrséget. A három elkövető, a 20 éves Jay Blades, a 21 éves Amy Gaines és a szintén 20 éves James Canning először tagadták a vádakat, később pedig azt mondták, azért tették mindezt, mert Summer Gregg nem hitte el nekik azt, hogy megcsalja a barátja. A bíróság végül 5 év börtönre ítélte őket, Summer pedig szerencsére felgyógyult a sérüléseiből.

megvert-lány-cosmopolitan

Summer mára újra tud mosolyogni

Még több Te Te Te

Meghan hercegné nem szeretne Katalin és Vilmos mellett lakni

Meghan hercegné nem szeretne Katalin és Vilmos mellett lakni

Talán mégsincs a két royal-pár annyira jóban, mint ahogy kívülről látszik?

A legszuperebb filmek vasárnap estére

Sajnos megérkezett az igazi november és egyre hidegebb van, de fel a fejjel, mert ma sem fogsz unatkozni. Megmutatjuk, mit érdemes este megnézned a takaró alól!

Hivatalos: Hailey Baldwin felvette Justin Bieber nevét

Hónapok óta nyílt titok, hogy Justin és Hailey összeházasodtak, de hivatalosan sosem jelentették be, egészen mostanáig...

Máris itt van 2019 könyves kihívása

Az Instád tele van menő könyves kuckózós fotókkal és lelkes könyvmolyként év közben is csak faltad a történeteket? Akkor nem is kérdés, hogy elsőként ugrasz majd neki a 2019-es listának.

Hihetetlen, mit vállaltak be az esküvői fotózásukért

Nem sokan csinálnák utánuk, az biztos! Szerinted romantikus vagy inkább őrült volt ez az ötlet?

Megható búcsúztatót tartottak Avicii-nak

Bár a DJ még áprilisban halt meg, most tartottak neki búcsúztatót!

Ezt a ruhát akarja most minden influencer

Te is gyakran pörgeted az Instagram feededet, ha egy kis outfit inspóra bukkanj? Akkor nem kizárt, hogy többször is belebotlottál már ebbe a ruciba.

Ezért ne add meg a jelszavadat még a barátodnak se!

Egy párkapcsolat arról szól, hogy mindent őszintén megosztasz a szerelmeddel, igaz? Egy új kutatás szerint jobb óvatosnak lenni!

Változtatott a vásárlási szokásain, 5 milliót spórol évente

Alig több mint 10 ezer forintot költ hetente bevásárlásra. De hogy csinálja?

Veszélyben van Király Viktor barátnője?

Elég ijesztő, amit az énekes mesélt a műsorban.

Az oltár előtt szakított vőlegényével ez a lány

Nem semmi, hogy miért hogyan adta ki a pasi útját ez a menyasszony. Szerinted megérdemelte?

J. K. Rowling tényleg belebukott a Grindelwald bűntetteibe?

Egymás után érkeznek a Legendás állatok második részét lehúzó kritikák. De vajon tényleg rossz? A Cosmo szerkesztője kiderítette neked.

Channing Tatum új barátnőjének nem lehet gyereke

Az énekesnő nagyon tragikus dologról beszélt nemrég, amit azért osztott meg mindenkivel, hogy segíteni tudjon.