2015.11.27.@ 11.11

11 éves kislány vezette le anyukája szülését

Elképesztő, amit az angol kislány tett! Caitlin a mentősök telefonos segítségével vezette le édesanyja szülését, majd a baba megérkezése után iskolába ment.

Váradi Melinda
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

11 éves kislány vezette le anyukája szülését

Tara Knightley férje hajnali 5 óra körül indult el otthonról, azonban körülbelül 10 perc múlva hirtelen elfolyt a nő magzatvize. Mivel ekkor már csak az anyuka négy gyermeke volt otthon, a legidősebb kislányra, a mindössze 11 éves Caitlinre hárult a feladat, hogy segítse Tarát a vajúdás közben.

caitlin-knightley-cosmopolitan

A lány pedig hihetetlenül bátor és talpraesett volt, ugyanis hívta a mentőket, és mivel már nem maradt sok idejük, a segítségükkel vezette le a két órás szülést. „Először kicsit féltem, és szinte remegtem is, mert soha nem láttam még ehhez hasonlót az eddigi életemben. De amikor a húgom megszületett, nagyon boldog voltam. Nagyon aranyos, és imádom. Az iskolában pedig a barátaim és a tanáraim is büszkék rám.” – mesélte Caitlin a Mirrornak, akinek anyukáját lenyűgözte, amit kislánya tett.

caitlin-knightley-cosmopolitan

„Caitlin egyszerűen csodálatos! Szinte szavakba se tudom önteni, amit értem tett. Nem tudom, mi lett volna velem nélküle. Én kiabáltam a fájdalomtól, de ő végig nyugodt maradt. Ennyi idősen én biztos nem tudtam volna végigcsinálni mindezt. Hozott törölközőket, és még a babára tekeredett köldökzsinórt is segített levenni a babáról” – mesélte a büszke Tara, és azt is hozzátette, hogy a kislány azóta is imádja kistestvérét, most pedig a történtek miatt elhatározta, hogy szülésznő szeretne lenni.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ennél cukibb lánykérést még nem láttál!

Ennél cukibb lánykérést még nem láttál!

Az tuti, hogy a leendő vőlegénynek kreativitásból jár egy csillagos ötös! Csekkold le a döbbenetes lánykérős videót!

Nem hiszed el kivel randizgat a PLL sztárja!

A Pretty Little Liars-ben Hanna-t alakító színésznőről május óta keringenek a pletykák, hogy újra randizik, méghozzá nem is akárkivel!

Hihetetlen, mit tett a kutyájával, hogy több követője legyen

Hatalmas botrány pattant ki az egyik Insta-celeb körül, az őrült nő ugyanis a kutyája életét veszélyeztette a lájközön reményében!

Palvin Barbi pasija Magyarországon van

A magyar modell nagyon úgy néz ki, hogy Budapesten van és magával hozta Dylan Sprouse-t is.

Gyönyörű képek érkeztek Weisz Fanni esküvőjéről

A sztár a hétvégén mondta ki a boldogító igent szerelmének, az egész olyan volt, akár egy tündérmese. Nézd meg a friss fotókat a gyönyörű menyasszonyról!

A bébizsiráf az Instagram új menő póza

Újabb trend bontakozott ki az oldalon, egyre több ilyen fotó kerül fel. Nézd meg, miért lett olyan felkapott!

Őrült diétatrend terjedt el a neten

Ha kíváncsi vagy, hogyan tesz csodát a súlyproblémáddal ez a csupán 3 napig tartó, bizarr diéta, olvass tovább!

Elképesztő rangot kap Charlotte, ha Vilmost megkoronázzák

A fiútesóknak nem jár ilyen megtiszteltetés és neki is csak akkor, ha az apukája érdemesnek találja majd rá. Tudd meg, miről van szó!

Horoszkóp: Augusztus 15., Szerda

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat augusztus 15-én is!

Kiderült, mikor lesz Justin Bieber esküvője

Bár látszólag Justin Bieber és Hailey Baldwin egy percig sem tud meglenni egymás nélkül, úgy tűnik, hogy az esküvőt nem szeretnék elkapkodni! Kíváncsi vagy, mi lehet az oka?

A palota támadást tervez Meghan hercegné apukája ellen?

Úgy tűnik, egyszerűen nem tűrheti tovább a royal família, amit Thomas Markle művel. Oké, tényleg nagyon ciki minden, amit mond…

Helikopterrel jöttek a rendőrök Rihanna házához

Valószínűleg borzalmas éjszakája lehetett az énekesnőnek, akihez betörés gyanúja miatt rohantak ki a rendőrök!

5 dolog, amit imádtunk Shawn Mendes koncertjén

Több ezer rajongó várta a szexi énekessrácot tegnap este a Szigeten, aki szuper koncertet adott! Persze a Cosmo is kíváncsi volt a showra, most pedig összeszedtük, mik voltak a kedvenc pillanataink!