2016.06.24.@ 07.06

Ez lesz az új kedvenc sorozatod!

Imádod a Szex és New Yorkot, és azóta is mindent megnézel, amiben Sarah Jessica Parker szerepel? Akkor a színésznő új sorozatát mindenképpen le kell csekkolnod. Az első előzetes pedig már meg is érkezett.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ez lesz az új kedvenc sorozatod!

A mai napig azért drukkolsz, hogy egyszer végre tényleg elkészüljön a 3. Szex és New York mozifilm is? És ha azt mondjuk, hogy az HBO hamarosan előrukkol egy új sorozattal, amit legalább annyira imádsz majd, mint kedvenc szingli barátnőid kalandjait? És igen, ráadásul a Carrie Bradshaw-t alakító Sarah Jessica Parker alakítja majd a főszereplőt. Itt viszont nem arról szól majd a történet, hogyan találja meg kedvenced a Nagy Ő-t, hanem arról, milyen az élet a válás után. Nyugi, a készítők most sem veszik magukat túl komolyan, a Divorce az első előzetes alapján ugyanis legalább olyan vicces, mint a Szex és New York. A trailert egyébként SJP osztotta meg Instáján néhány órája, de az első évadra szeptemberig még várni kell. Annyi viszont már most biztos, hogy 10 epizóddal startol majd el a széria, és reméljük, hogy legalább olyan sokáig lazulhatunk rajta, mint anno a Sex and the Cityn.

 

Címkék: divorce film hbo programajánló sarah jessica parker sorozat szex és new york új sorozat

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Horoszkóp: December 19., Szerda

Horoszkóp: December 19., Szerda

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 19-én is!

Ilyen karácsonyfa illik hozzád a csillagjegyed szerint

dén megfogadtad, hogy a legszebb karifával leped meg magad? Figyelj nagyon, mert a csillagok pontosan tudják, hogy mi való igazán neked fenyőfronton.

Felháborító, mivel vádolja Meghan hercegnét nővére

Egyre durvább eszközökkel próbálja lejáratni a saját húgát!

Ez a világ legbizarrabb karácsonyfa dísze

Egy nagyon furcsa dísz árasztotta el az összes közösségi oldalt és egyre többen osztanak meg róla fotót...

Horoszkóp: December 18., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 18-án is!

A legmenőbb DIY csomagolási ötletek Pinterestről

Bármelyiket is választod ezek közül, tuti, hogy mindenkit lenyomsz vele!

Kiderült, mi kerül a fa alá a királyi családban

Mindig érdekelt, mit adnak egymásnak karácsonykor a royalok? Akkor csekkold le a listát!

8 influencer, aki megváltoztatta a világot

Eddig Kylie Jenner és Selena Gomez uralták a social médiát, de valld csak be, hogy jó ideje már a menő bloggerek tippjeit követed. Megnéztük, hogy kik forgatták fel leginkább az internetet.

Tökéletes filmek szombat estére

Ha nem mozdulnál ki ebben a hidegben időben, mutatjuk hova érdemes kapcsolnod.

A bizonyíték, hogy minden kutya hasonlít a gazdájára

Nézd meg a döbbenetesen cuki egyezésekről készített fotókat!

1 milliót költött karácsonyi dekorációra ez a nő

Az ünnepekre mindenki igyekszik meghitté varázsolni az otthonát, de amit ez a nő tett, egy picit talán túlzás...

Ezekre kerestek rá idén a legtöbbször a Google-ben

Egy-két dolgon biztosan meg fogsz lepődni!

Horoszkóp: December 13., Csütörtök

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 13-án is!