2017.05.25.@ 13.05

Az egész net háborog az új Dirty Dancing miatt

Megvan a 80-as évek klasszikusa? A Dirty Dancinget 30 évvel az eredeti film után újra feldolgozták, tegnap végre be is mutatták, a Twitteren pedig szinte mindenki kiakadt a végeredmény miatt…

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az egész net háborog az új Dirty Dancing miatt

Babyt senki nem ültetheti a sarokba! Vagy mégis? Az év elején derült ki, hogy remake-et kap a Dirty Dancing, amit sokáig mindenki izgatottan várt, egészen az első előzetesig. Utóbbiból ugyanis kiderült, hogy a tévéfilm valószínűleg az év egyik legnagyobb csalódása lesz. Ez pedig be is igazolódott, miután szerda este az amerikai ABC csatorna műsorra tűzte a musicalt. Ó igen, ebben végig énekelnek…

Már az első fél óra után ellepték a Twittert az utálkozó posztok. Volt aki egyenesen azt írta, a 2009-ben elhunyt Patrick Swayze – az eredeti film Johnnyja – forog a sírjában.

De még bőven lehetne válogatni a kommentek közül:

„Izgatott lettem, mikor megláttam a műsorban a Dirty Dancinget, de most, hogy nézem, szinte vérzik a szemem.”

„Ez a film olyan, mint a Sharknado. Rettenetesen rossz, mégsem vagyok képes elkapcsolni.”

„Olyan ez a remake, mint egy csúnya autóbaleset. Nem akarsz odanézni, mégis bámulod.”

„Legközelebb olyan filmet készítsenek, amiben Patrick Swayze szelleme kísérti azokat, akik ezt csinálták!”

És természetesen az eredeti film egyik klasszikussá vált mondatával is poénkodtak:

De mi csapta ki ennyire a biztosítékot a ’87-es mozi rajongóinál? Egyrészt nyilvánvalóan maga a tény, hogy feldolgozták, vagyis nem olyan, mint az eredeti. Másrészt az, hogy az új film nem teljesen szöveghű, és híres mondatokat variáltak át benne. Na meg persze az, hogy a remake egy musical lett.

Az új Dirty Dancing főszerepeit Jennifer Grey és Patrick Swayze után most Abigail Breslin és Colt Prattes kapták. Baby nővérét Sarah Hyland, anyját meg Debra Messing alakítja. Utóbbival is poénkodott valaki a Twitteren, mivel az eredeti filmben Baby anyja a Gilmore Girls Emilyje, vagyis Kelly Bishop volt:

Egyáltalán nem csodálkozunk, ha most nem kaptál kedvet ahhoz, hogy megnézd ezt az új verziót, bár azért talán mégis érdemes, mert megcsodálhatod benne Colt Prattes hasizmát…

Címkék: abc bukás dirty dancing feldolgozás kritikák remake tévéfilm

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

5 fiatal lány elárulta, miért randizik idősebb pasikkal

5 fiatal lány elárulta, miért randizik idősebb pasikkal

A dögös biosz tanár „Gimi elején kezdett feltűnni, hogy nem a fiú osztálytársaimat nézegetem, hanem a tanáraimat. Egyszer az osztálykirándulásra jött

“Egyszer égett le az arcom, tönkrement a bőröm”

Ez a lány a saját bőrén tapasztalta meg, mennyire fontos(lett volna) a megfelelő fényvédelem, hiszen neki egyetlen alkalom elég volt arra, hogy maradandó nyomai legyenek a nyaralásának.

Ez lesz a nyár legmenőbb koncertje!

Odáig vagy a Balaton-buli kombóért? Akkor ezt a programot nem hagyhatod ki idén nyáron!

9 lány őszinte vallomása, akik nemet mondtak a lánykérésre

El tudsz képzelni egy olyan cikis lánykérést, aminek a végén nemet mondasz? Ez a tíz nő elmesélte, hogyan vált a vágyálom rémálommá!

Nem találod ki, mivel tüntetni el pattanásait ez a nő 

Sok őrült megoldás létezik, amivel megszüntethetők a kis szépséghibák, de amit ez a nő tesz, enyhén szólva is túlzás...

Justin Bieber újra kibékült az exével?

Nem, ezúttal nem Selena Gomezről van szó, úgy tűnik Justin (szó szerint) visszatáncolt egy másik exbarátnőjéhez, akivel egész hétvégén együtt bulizott! Te kire tippelsz?

Nicki Minaj Budapestre jön!

Igen, jól olvastad, hamarosan hazánkba érkezik a világ egyik legismertebb hip-hop hercegnője! Ráadásul a színpadon egy másik világsztár is felbukkan majd mellette! 

Így reagált a net Ariana Grande eljegyzésére

Mindenkit sokként ért, hogy a hivatalosan mindössze pár hete randizgató párocskáról eljegyzési pletykák kaptak szárnyra. A rajongók természetesen nem hagyhatták szó nélkül az ügyet.

Victoria és David Beckham válnak?

Egy ideje pletykálják, hogy valami nincs rendben a sztárpár háza táján, sőt, Beckhamék még egy közleményt is kiadtak a hétvégén ezzel kapcsolatban. Olvasd el a részleteket!

Ilyen most Khloé Kardashian és pasija kapcsolata

A sztár anyukája, Kris Jenner nyilatkozott a lánya kapcsolatáról. Olvasd el, mit mondott!

6 dolog, amit tudnod kell a pattanások kezeléséről

A bosszantó kis pöttyök ismét visszatértek és még a strandolástól is elment a kedved? Olvasd végig, hogy a bőrgyógyászok szerint mire érdemes  odafigyelned.

Meghan hercegné a királynő kedvéért vágatta le a haját

Lehet, hogy folyamatosan meg-megszegi a szabályokat, de ha a királynő személyesen rendel el valamit, akkor még Meghan is kétszer meggondolja, mit lép…

Kiszivárgott Avicii halotti bizonyítványa

Közel két hónappal a világhírű DJ halála után került nyilvánosságra a dokumentum.