2017.07.17.@ 14.07

54 milliós kárt okozott egy szelfi

El tudod képzelni, hogy annyira belemerülj a szelfi készítésbe, hogy ledönts egy csomó drága műtárgyat? Képzeld, egy amerikai nővel pontosan ez történt, amit szerencsétlenségére egy kamera is rögzített!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

54 milliós kárt okozott egy szelfi

Los Angelesben Simon Birch-nak vannak éppen kiállítva több ezer dollárt érő műtárgyai, amire rengetegen voltak kíváncsiak. Egy nő még egy közös szelfit is szeretett volna készíteni egy szuper tiarás szoborral, aminek sajna elég csúnya vége lett. Állítólag az volt a célja, hogy pontosan úgy nézzen ki, mintha a korona a fején lenne, azonban közben valószínűleg nem figyelt oda arra, hogy mi is van mögötte. Addig-addig ment hátra, hogy megdöntötte az emelvényt, amivel így ledöntötte az összes mögötte lévő műtárgyat is. Ezzel több mint 200 ezer dollárnyi, azaz 54 millió forintnyi kárt okozott. Persze az egészet egy biztonsági kamera is rögzítette, amit később valaki feltöltött a netre.

Sokan azonban azt állítják, hogy az egészet csak megrendezték és igazából nem is törtek el a műtárgyak. „Azért ez elég abszurd! Senki nem akarná a saját munkáit tönkretenni csak azért, hogy többen vegyék a műveit” – mondta a galéria vezetője. Egyébként azt is elárulta, hogy sajnos 3 szobor teljesen megsemmisült, amin a művész több mint 30 órát dolgozott. Ezek után fogadjuk, hogy te is jobban odafigyelsz majd, ha egy kiállításon készítenél magadról szelfit.

Kérdezd a Nagyit, amíg lehet!(x)

Ahogy közelednek az Ünnepek, már tervezgetjük az évvégi programot, családi látogatásokat. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a nagyszüleink még velünk vannak, ragadjuk meg az alkalmat, lassítsunk le és töltsünk velük időt. Társaságunk az életet jelentheti nekik.
Címkék: fotó készítés kar műtárgy szelfi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

8 influencer, aki megváltoztatta a világot

8 influencer, aki megváltoztatta a világot

Eddig Kylie Jenner és Selena Gomez uralták a social médiát, de valld csak be, hogy jó ideje már a menő bloggerek tippjeit követed. Megnéztük, hogy kik forgatták fel leginkább az internetet.

Tökéletes filmek szombat estére

Ha nem mozdulnál ki ebben a hidegben időben, mutatjuk hova érdemes kapcsolnod.

A bizonyíték, hogy minden kutya hasonlít a gazdájára

Nézd meg a döbbenetesen cuki egyezésekről készített fotókat!

1 milliót költött karácsonyi dekorációra ez a nő

Az ünnepekre mindenki igyekszik meghitté varázsolni az otthonát, de amit ez a nő tett, egy picit talán túlzás...

Ezekre kerestek rá idén a legtöbbször a Google-ben

Egy-két dolgon biztosan meg fogsz lepődni!

Horoszkóp: December 13., Csütörtök

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 13-án is!

Kulcsár Edina kisfiánál senki nem várja jobban a karácsonyt

Elképesztően édes az első karácsonyát váró Medox!

Bizarr újítást terveznek a Facebookra

Már a jövődet is megpróbálják megjósolni!

Ezt teszi Meghan és Harry, amikor hiányoznak egymásnak

Annyira aranyos, amit a házaspár csinál, amikor az egyik fél nincs jelen!

Horoszkóp: December 12., Szerda

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi történik veled ma? Csekkold le nálunk napi horoszkópodat december 12-én is!

Megtaláltuk a tökéletes karácsonyi ajándékot!

Még mindig hiányzik egy-két meglepetés a fa alá? Akkor gyorsan olvass tovább!

Az öngyilkosságot fontolgatta a Modern család sztárja

Sarah Hyland őszintén beszélt a fizikai és mentális egészségi állapotáról is.

Durván átlátszó ruhában gálázott Kendall Jenner

A modelltől nem újdonság, hogy akár teljesen ledobja magáról a ruhát, de ilyen bevállalós egy vörös szőnyeges eseményen sem volt még.