2017.07.24.@ 10.07

Hosszú Katinka visszalépett az egyik versenyszámában

Ma délelőtt a Duna Arénában az Iron Lady a második legjobb időt úszta 100 méter háton, ám mégis úgy döntött, hogy nem folytatja a versenyzést ebben a számban…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Hosszú Katinka visszalépett az egyik versenyszámában

Hosszú Katinkának – mint a többi úszónak – tegnap startolt el igazán a 17. FINA Világbajnokság, hiszen vasárnap kezdődtek az úszás versenyek. Az Iron Lady pedig rögtön az elején megmutatta, hogy milyen erős a medencében, mert a 200m vegyes selejtezőjében és elődöntőjében is szenzációs időt úszott, simán verte a mezőnyt. Ennek a döntője ma este lesz (közvetítés 17:30-tól, ha nem akarsz lemaradni róla), és könnyen lehet, hogy Katinka saját világrekordját is túlszárnyalja majd. Viszont éppen a 200m vegyes miatt lépett ma vissza egy másik számától. 

Hétfő délelőtt ugyanis a 100m hát selejtezőjéből a második legjobb idővel jutott tovább, így az első elődöntőbe került este. Ez viszont azt jelentette, hogy csupán 30 perce lett volna a 200m vegyes döntője előtt, és érthetően arra szeretné tartogatni az energiáját. Így akárcsak két éve Kazanyban, most is más kap esélyt a 100 méter döntőjében. De nem baj, reméljük, így is felcsendül majd Katinkáért a magyar himnusz ma este a Duna Arénában. Ugye te is szurkolsz majd?

Kérdezd a Nagyit, amíg lehet!(x)

Ahogy közelednek az Ünnepek, már tervezgetjük az évvégi programot, családi látogatásokat. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a nagyszüleink még velünk vannak, ragadjuk meg az alkalmat, lassítsunk le és töltsünk velük időt. Társaságunk az életet jelentheti nekik.
Címkék: 100m hát 200m vegyes budapest döntő elődöntő fina hosszú katinka iron lady világbajnokság visszalépett vizes vb

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Tökéletes filmek szombat estére

Tökéletes filmek szombat estére

Ha nem mozdulnál ki ebben a hidegben időben, mutatjuk hova érdemes kapcsolnod.

A bizonyíték, hogy minden kutya hasonlít a gazdájára

Nézd meg a döbbenetesen cuki egyezésekről készített fotókat!

1 milliót költött karácsonyi dekorációra ez a nő

Az ünnepekre mindenki igyekszik meghitté varázsolni az otthonát, de amit ez a nő tett, egy picit talán túlzás...

Ezekre kerestek rá idén a legtöbbször a Google-ben

Egy-két dolgon biztosan meg fogsz lepődni!

Horoszkóp: December 13., Csütörtök

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 13-án is!

Kulcsár Edina kisfiánál senki nem várja jobban a karácsonyt

Elképesztően édes az első karácsonyát váró Medox!

Bizarr újítást terveznek a Facebookra

Már a jövődet is megpróbálják megjósolni!

Ezt teszi Meghan és Harry, amikor hiányoznak egymásnak

Annyira aranyos, amit a házaspár csinál, amikor az egyik fél nincs jelen!

Horoszkóp: December 12., Szerda

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi történik veled ma? Csekkold le nálunk napi horoszkópodat december 12-én is!

Megtaláltuk a tökéletes karácsonyi ajándékot!

Még mindig hiányzik egy-két meglepetés a fa alá? Akkor gyorsan olvass tovább!

Az öngyilkosságot fontolgatta a Modern család sztárja

Sarah Hyland őszintén beszélt a fizikai és mentális egészségi állapotáról is.

Durván átlátszó ruhában gálázott Kendall Jenner

A modelltől nem újdonság, hogy akár teljesen ledobja magáról a ruhát, de ilyen bevállalós egy vörös szőnyeges eseményen sem volt még.

2 perc alatt elalhatsz ezzel a szuper trükkel

Te is órákat forgolódsz este? Ezzel a technikával véget vethetsz az álmatlan éjszakáknak!