2017.08.07.@ 11.08

Elraboltak és napokig fogva tartottak egy modellt

Egy brit lányt Milánóba csaltak egy fotózásra, ahol fogvatartottak, és el akarták adni szexrabszolgának.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Elraboltak és napokig fogva tartottak egy modellt

Chloe Aylinget az ügynöke küldte Milánóba egy fotózásra, a húszéves lány pedig mit sem sejtve utazott Olaszországba. Ám a megadott címen nem a fotós, hanem emberrablók várták. A lány a Telegraph-nak beszélt a horrorról, amit átélt, miután megbilincselték és egy autó csomagtartójába tették.

“Egy fekete kesztyűt viselő férfi ragadt meg hátulról, és befogta a számat, hogy ne tudjak sikítani. Egy másik közben a jobb kézfejembe fecskendezett valamit. Ekkor vesztettem el az eszméletemet. Amikor felébredtem, egy rózsaszín body és zokni volt rajtam. Rájöttem, hogy egy kocsi csomagtartójában vagyok. A bokám és a csuklóm is meg volt bilincselve, a számat pedig leragasztották. Még egy táskába is bepréseltek, így levegőt is alig kaptam” – mondta a lány, akit Milánótól 200 km-re vittek. Mint kiderült, a modellt a neten próbálták meg eladni szexrabszolgának.

Chloe azt is megtudta az egyik elrablójától, hogy az elmúlt öt évben már 17 millió dollárt kerestek azzal, hogy nőket adottak el a Közel-Keletre. Azt is elmesélték neki, hogy ezeket a lányokat, ha megunja a vásárolójuk, továbbadják. Ha pedig már senkinek sem kellenek, tigris-eledel lesz belőlük.

A lányt hat napig tartották fogva, mikor a rendőrök szerencsére megtalálták. Egy Angliában élő lengyel férfit tartóztattak le, aki már hónapok óta készült Chloe elrablására, és még az ügynökét is megzsarolta, hogy fizessen 300 ezer dollárt, különben eladják a lányt. Több részletet egyelőre nem árulhattak el, a nyomozás ugyanis még tart, a tárgyalások pedig még el sem kezdődtek.

Címkék: milánó modell munka rablás rabszolga szexrabszolga

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Miley Cyrus az anyja miatt szokott vissza a dorgokra

Miley Cyrus az anyja miatt szokott vissza a dorgokra

Megdöbbentő kijelentést tett az énekesnő!

Katalin és Pippa Middleton ebben a gyönyörű házban laktak

Eladó a lakás, amiben a testvérpár élt, mielőtt férjhez mentek, ezért most bárki megnézheti.

Horoszkóp: December 11., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 11-én is!

Ennyit keres Mariah Carey egyetlen karácsonyi dalával

Akár már dolgoznia sem kéne többet a dívának, hiszen ezzel az egy számával kihúzná élete végéig.

Megvan a tökéletes karácsonyi csomagolás

Egyszerűbb, mint gondolnád!

Újabb botrány Meghan hercegné családjában

Már megint az apáról, Thomas Markle-ről van szó… Vajon igazat mond?

Ilyen, amikor Vilmos herceg Taylor Swifttel énekel

A herceg láthatóan izgult egy picit, de azért jól teljesített! Nézd meg a videót!

Rita Ora szettjére nincsenek szavak

Az énekesnő outfitje ismét mindenkit lesokkolt!

Ezen a Trónok harca paródián nevet ma a net

A Game of Thrones Khal Drogója, Jason Momoa saját magából csinált viccet!

Most már biztos, hogy ő Demi Lovato új pasija

Úgy tűnik, az énekesnőre végre rátalált a szerelem.

Óriási rekordot döntött az új Bosszúállók előzetese

Te láttad már a Bosszúállók: Végjáték trailerét?

Sorra mondanak fel Meghan hercegné alkalmazottai

Igaz lenne a pletyka, hogy Meghan Markle egyre elviselhetetlenebb?

Heti szexhoroszkóp

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád a szexben ezen a héten? Csekkold le nálunk a horoszkópodat december 10-én is!