2017.09.07.@ 08.09

Kiderült, mennyibe fog kerülni az iPhone 8!

Ha már alig várod, hogy beszerezhesd a legújabb iPhone-t, előbb mindenképp csekkold le, mennyibe kerül, ugyanis lehet, hogy még egy ideig spórolnod kell rá…

Sarkadi Nikolett
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kiderült, mennyibe fog kerülni az iPhone 8!

Már hónapok óta iPhone 8-lázban ég az internet, ugyanis folyamatosan újabb infók derültek ki az Apple legújabb kütyüjéről. Azt már egészen korán megtudtuk, hogy az iPhone 8 külseje teljesen más lesz, mint a korábbi változatoké: a telefon előlapja gyakorlatilag egy egybefüggő kijelző lesz, és eltűnik róla a „Home” gomb is. Sőt, állítólag olyan ütéstechnológiával látják el, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy sérüljön a telefonod. Ez azért elég jól hangzik, nem? Bár azt azért sajnáljuk, hogy Rose Gold színben nem lesz elérhető

Nem régiben pedig azt is bejelentették, hogy már nem kell sokat várnunk az új kütyüre, ugyanis szeptember 12-én bemutatják a készüléket. De egy kérdésre eddig még nem kaptunk választ: mégis mennyibe kerül majd az iPhone 8? Igaz, pletykák már keringtek arról, hogy ez lesz minden idők legdrágább iPhonja, de ezt egészen eddig nem erősítették meg.  A legkisebb, 64 gigás tárhelyű iPhone 999 dollár, a 256 gigás 1099 dollár, az 512 gigás pedig 1199 dollár lesz, ami magyar viszonylatban azt jelenti, hogy a készülék ára 400 ezer forinttól indulhat… Szóval, ha elsők között szeretnéd beszerezni, akkor arra készülj fel, hogy nem lesz olcsó mulatság!

Címkék: apple ár iphone iphone8 okostelefon telefon

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ilyen színű hálószoba a boldog kapcsolat titka

Ilyen színű hálószoba a boldog kapcsolat titka

Gondoltad volna, hogy csupán egy ecset és egy festékes bödön kell ahhoz, hogy egy kicsit felturbózd a kapcsolatotokat? Csekkold le, mennyire fontos, hogy milyen színekkel veszed körbe magad!

Ez a téli randi illik hozzád a csillagjegyed szerint

Még javában tart a tél, de ha eleged van az otthon punnyadásból, akkor itt az idő, hogy valami szuper programot szervezz a pasiddal! Hogy mit? A horoszkópod elárulja!

Ennél a kutyás fotósorozatnál nem látsz ma viccesebbet

Te is odavagy a vicces kutyás fotósorozatokért? Akkor mindenképpen görgess lejjebb, mert ilyen cuki képeket még nem láttál róluk!

Kiakadtak a netezők az Insta legújabb funkcióján

Óránként rápillantasz a feededre, csekkolod a sztárok friss képeit, és néha lescreenshotolod a szexi kollégád új storyját? Mostantól nem árt, ha egy picit óvatosabban nyomozol!

Ezért normális, ha féltékeny vagy a legjobb barátnődre!

Kicsit átveszi az uralmat feletted a zöld szemű szörny, ha túl sok időt töltesz a BFF-eddel? Nyugi, ez teljesen természetes! Most azt is eláruljuk, hogy miért!

Ez az eddigi legsokkolóbb netes kihívás

Az interneten pár nap alatt végigsöpört a „hot coil challenge”, vagyis a főzőlap kihívás, ami nem csak teljesen értelmetlen, de extra veszélyes is!

Ilyen színű hálószoba illik hozzád a csillagjegyed szerint

Vészesen közeleg a tavasz, és nem csak a ruhatáradra, de a hálószobádra is ráférne egy kis megújulás? Most eláruljuk, hogy a te személyiségedhez milyen kuckó illik!

Újabb cuki emojik érkeznek a telódra

Ha mindig tűkön ülve várod a tech-újításokat, akkor van számodra egy nagyon jó hírünk: több mint száz közül válogathatsz hamarosan!

Ez a Disney hercegnő vagy a csillagjegyed szerint

Ha láttad a meséket, akkor tutira elképzelted már, hogy melyik női főszereplő bőrébe bújnál egy napra. Képzeld, a horoszkópodból kiderül, kivel lehetnétek lelki társak!

Az Insta újítás, amire mindenki várt!

Te is szeretsz megosztani másoktól képeket? De néha annyira bonyolultnak tűnik, hogy egy másik alkalmazást is be kell vetned, hogy inkább hagyod az egészet? Egy új funkciónak köszönhetően most búcsút inthetsz ennek!

A tökéletes Valentin-napi meglepi: Oreo sajttorta

Nincs ötleted, mivel lepd meg a srácot az év legromantikusabb napján? Akkor vesd be Marton Adrienn szuperkönnyű receptjét, amivel azonnal leveszed a pasit a lábáról!

Kiakadtak a netezők a vagina tortán

Egy amerikai cukrászda kiposztolta a Facebookra, hogy milyen gyönyörű tortát készítettek, de a kommentelők szerint a finomság valami egészen másra hasonlít…

Te megtalálod az emojit ezeken a képeken?

Oké, még csak szerda van és az előbb még hó is szakadt, de most tegyél félre mindent és tarts egy kis szünetet a melóban! Ezek a mókás képrejtvények tuti beragyogják a napodat!