2017.09.27.@ 11.09

Ez jut eszébe Jennifer Lawrence-nek Budapestről

A színésznő elárulta, hogy nagyon imádta azt a pár hónapot, amikor amagyar fővárosban élt, sőt, azt mondja, legszívesebben minden filmjét itt forgatná!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ez jut eszébe Jennifer Lawrence-nek Budapestről

Emlékszel, Jennifer Lawrence pár hónapig Budapesten lakott, ugyanis itt forgatta egyik új filméjét, a Red Sparrow-t. Persze, azért nem csak munkával töltötte az idejét, szívesen betért egy-egy romkocsmába is. Sőt, az egyik bárban még egy verekedésbe is belekeveredett! Ennek ellenére azt mondja, nagyon jól érezte magát a fővárosban.

Imádtam Budapesten dolgozni, nagyon jól éreztem magam. A folyó befagyott, úgy tudom, ez ritkán fordul elő – mondta egy interjúban Návai Anikónak. És hogy mi jut eszébe legelőszőr Budapestről? A fürdők és a finom ételek. Imádtam fürdőkbe járni, ettem libamájat, szuper hely! Legszívesebben ott forgatnám minden filememet. 

Sőt, állítólag mindent megtesz azért, hogy a film premierjét a fővárosban tartsákMár most kampányolok, hogy Budapesten tartsuk a Red Sparrow premierjét. Nagyon megszerettem Pestet! Mondjuk, ez azért elég jó lenne, nem? Reméljük, sikerül megvalósítania a tervét! A beszélgetést egyébként te is megnézheted, Návai Anikó 11:00-től faggatja a sztárcsajszit budapesti élményeiről!

„Szép bőr” koktél rendel! (x)

Olyan vagy mint egy leeresztett lufi? Akkor jöhet a kedvenc sorozatod! Felbosszantott a pasid? Irány egy őrült spinning óra! Ok. Megtanultad, a hétköznapi nehéz helyzetekben mi mozdít ki, de azt vajon sejted, hogy a bőrödnek mire van szüksége nap mint nap?
Címkék: budapest élmény forgatás interjú Jennifer Lawrence red sparrow

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Veszélyes lehet a legmenőbb applikáció

Veszélyes lehet a legmenőbb applikáció

Úgy tűnik, az új őrület nem teljesen veszélytelen…

Ez az app most a sztárok kedvence

Teljesen beszippantott mindenkit!

Új emojikat vezet be az Apple

Közel 60 darab új hangulatjel érkezik!

Meghalt a világ egyik legmenőbb influencere

Senki sem érti, hogy történhetett meg a szörnyűség...

Így néznének ki a Disney híres jelenetei a valóságban

Nem fogod kibírni nevetés nélkül!

Neked sikerül megtalálni a fánkot ezen a képen?

Újabb feladvány érkezett, a netezők imádják.

Sosem volt még ilyen egyszerű megtalálni a tökéletes bútort vagy dekorációt (X)

Ha szeretnéd lakásodat felturbózni és szebbé tenni, vagy éppen új otthont rendezel be, mindenképpen mentsd el könyvjelzőként a FAVI.hu bútor és dekoráció kereső odalat. Útmutatóként és asszisztensként fog segíteni a vásárlásnál, ráadásul időt takarítasz meg vele.

Rossz hír a Netflix rajongóknak!

Ennek nagyon nem fogsz örülni....

3 tipp, hogy rendbehozd a bőröd a party után

Egy átbulizott éjszaka után te is száraznak, piszkosnak és nehéznek érzed a bőröd? Mutatjuk, hogyan varázsolhatod egészségessé és ragyogóvá néhány pillanat alatt!

A bőrápolási termék, ami nélkül ne indulj el fesztiválra

Tudtad, hogy ilyenkor rengeteg veszélynek van kitéve a bőröd? Mutatjuk, mivel regenerálhatod egy lépésben az átbulizott esték után!

Hogyan készítsd fel a bőröd a fesztiválszezonra?

A fesztiválozás alatt a bőröd extrém körülményeknek van kitéve, amire azt alaposan fel kell készítened - most kiderítheted, hogyan!

Az egész internet most ezt a párt keresi

És az ok elképesztően aranyos!