2018.01.24.@ 12.01

Ezt a lányt az anyja kényszerítette a rák megjátszására

Már a címtől is teljesen kiakadtál? Pedig ez még csak egy része a csaj sztorijának…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ezt a lányt az anyja kényszerítette a rák megjátszására

A 21 éves Hannah Milbrandt története még egy hollywoodi thrillernek is erős lenne, ráadásul a saját anyja miatt vált pokollá a gyerekkora. Az amerikai lány mindössze 7 éves volt, amikor az anyukája közölte vele, hogy csontvelőrákja van és ha nem segítenek rajta, hamarosan belehal a betegségbe. Habár Hannah akkor még fel sem fogta, hogy mit is jelent ez pontosan, azt már ekkor érezte, hogy szörnyű dolog történt vele. Hirtelen mindenki szánakozva nézett rá és egyre kevesebben akartak vele játszani az iskolában, miután az anyja, Teresa leborotválta a fejét és orvosi maszkot adott rá.

A kislánynak néha még kemoterápiára is el kellett járnia, hogy még jobban megviselje a külsejét a kezelés és jobban hasonlítson egy igazi rákos betegre. Teresának könnyű dolga volt, hiszen nővéri végzettségének köszönhetően bármilyen gyógyszert felírhatott a lányának, aki vakon megbízott benne és minden tablettát bevett. Te sem érted, hogyan lehet valaki képes ilyen szörnyűségre? Az egész hazugság mögött a pénz állt, hiszen Hannah anyja szép kis összeget zsebelt be a városlakóktól, akik a kislány gyógyulásáért létrehozott alapítványnak 31 000 dollárt, vagyis közel 8 millió forintot gyűjtöttek össze.

Teresa alaposan kitervelt mindent és még a saját férjének sem árulta el, hogy az egész betegség egy hatalmas kamu, így Hannah apja is rettegett, hogy hamarosan elveszíti imádott kislányát. A szörnyű hazugságot végül Hannah egyik tanára szúrta ki, mert észrevette, hogy a kislánynak nem foltokban nő vissza a haja, mint ahogy általában a kemotherápia után szokott, hanem teljesen egyenletesen. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást és hamarosan elítélték Hannah szüleit, mert az apja nem tudta bizonyítani ártatlanságát

Ezután nevelőszülőkhöz került, majd amikor az apukáját kiengedték, 15 évesen hozzá költözött és azóta is próbálja feldolgozni a vele történteket. Szerencsére egyre kevesebbet gondol a borzalmakra, amiket át kellett élnie, és arra tette fel az életét, hogy másoknak segítsen. Hihetetlen, mire képesek egyesek a pénzért! 

Címkék: anya betegség család hazugság kényszerítés rák

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ezért ne add meg a jelszavadat még a barátodnak se!

Ezért ne add meg a jelszavadat még a barátodnak se!

Egy párkapcsolat arról szól, hogy mindent őszintén megosztasz a szerelmeddel, igaz? Egy új kutatás szerint jobb óvatosnak lenni!

Változtatott a vásárlási szokásain, 5 milliót spórol évente

Alig több mint 10 ezer forintot költ hetente bevásárlásra. De hogy csinálja?

Veszélyben van Király Viktor barátnője?

Elég ijesztő, amit az énekes mesélt a műsorban.

Az oltár előtt szakított vőlegényével ez a lány

Nem semmi, hogy miért hogyan adta ki a pasi útját ez a menyasszony. Szerinted megérdemelte?

J. K. Rowling tényleg belebukott a Grindelwald bűntetteibe?

Egymás után érkeznek a Legendás állatok második részét lehúzó kritikák. De vajon tényleg rossz? A Cosmo szerkesztője kiderítette neked.

Channing Tatum új barátnőjének nem lehet gyereke

Az énekesnő nagyon tragikus dologról beszélt nemrég, amit azért osztott meg mindenkivel, hogy segíteni tudjon.

Kiakadtak a netezők John Lewis karácsonyi reklámjára

A John Lewis idei reklámja is extra megható lett, de nagyon sokan csalódottak miatta.

Hétvégi szerelmi horoszkóp

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád a szerelemben ma és a hétvégén? Csekkold le nálunk a horoszkópodat november 17-én is!

A reklám, amitől azonnal karácsonyi hangulatod lesz

Az utóbbi évek legzseniálisabb ünnepi reklámja!

Dobd fel színekkel a szürke novembert!

Te sem vagy oda a sötét, borongós őszi napokért? Mutatunk néhány cuccot, amivel felrázhatod kicsit a hangulatodat!

Megtaláltuk a kutyádnak a legjobb karácsonyi ajándékot!

Ha már most azon agyalsz, mivel kéne meglepned a kedvenc négylábúdat, gyorsan olvass tovább! Az egyik legcoolabb külföldi cég kutyás menőségei ugyanis már itthon is elérhetőek!

Weisz Fanni meglepő dolgot árult el az állapotáról

A modell elárulta, gyerekkorában nagyon komoly műtéten esett át, ami a mai napig hatással van az életére.

Sokkoló, amit bevállalt ez a blogger a tökéletes fotóért

Az életébe is kerülhetett volna, ha rosszul időzít a lány – a kommentelők s kiborultak a tette miatt.