Ez minden idők legmenőbb netes kihívása

Végre egy értelmes kihívás kezd elterjedni, ami nem csak szuper jól néz ki, de elképesztően vicces is!

Ez minden idők legmenőbb netes kihívása

Az utóbbi időben bizarr és fura challangek terjedtek el a neten, sőt akadtak olyanok is, amik teljesítésével súlyos sérüléseket lehetett szerezni. Nemrég még mindenki a doboz kihívást csinálta, aminek az volt a lényege, hogy egy láthatatlan dologra kell felállni, majd lelépni róla. Ezek után következett a „hot coil challenge”! Itt az volt a legmenőbb, aki minél több ideig tudta rajtatartani a kezét egy tűzforró főzőlapon. Persze ezek után súlyos égési sérüléseket szereztek nagyon sokan, de ennek ellenére is rengetegen próbálták ki. Ezek után mindenki azt hitte, hogy a következő is teljesen értelmetlen lesz, de szerencsére nem így lett!

Paul The Antisocial Corgi (@paulthecorgi) által megosztott bejegyzés,

Az új kihívás, a Hobby Lobby Challenge lényege, hogy egy boltban virágokkal, fényekkel vagy bármivel a háttérben készítsenek fotót magukról a résztvevők úgy, hogy ne derüljön ki, valójában hol is lőtték a szelfit. Persze az eredmények többnyire szuperül sikerülnek, a leleplező felvétel pedig nagyon viccesre.

Honika Plowdeniz (@plowdenizhonika) által megosztott bejegyzés,

Egyébként ezt a kihívást Kelsey Maggartnak köszönhetjük, aki nemrég töltötte fel az ilyen típusú fotóit a Twitterre. Persze azonnal felkapták a netezők a posztot, és mostanra már több mint százezer lájkot zsebelt be.

Még több

Te Te Te