2018.09.16.@ 06.09

Kiderült, mi volt Harry első ajándéka Meghannek

Ha ezt a sztorit elolvasod, megint csak arra jutsz, hogy nincs még egy olyan hatalmas szerelem, mint az övék. Hát, nem cukik?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kiderült, mi volt Harry első ajándéka Meghannek

Harry herceg két évvel ezelőtt egy vakrandin ismerkedett meg az elvált, amerikai színésznővel, Meghan Markle-lel, aki négy évvel idősebb nála. A fentiekből úgy tűnhet, nem illettek össze túlságosan, de az igazság az, hogy szinte azonnal szerelmesek lettek és a legnagyobb titokban járni kezdtek.

A herceg persze nagyon szerette volna lenyűgözni választottját, ezért arra az elhatározásra jutott, hogy vesz neki egy gyönyörű ajándékot. Erről viszont mostanáig semmit nem tudott a nyilvánosság! Egy ismerős azonban névtelenül ugyan, de kikotyogta, mi volt akkor a meglepi.

A brit lapok úgy tudják, Harry az első hónapfordulójukra egy különleges festményt vásárolt egy olyan művésztől, akinek nem maradt fent a neve, ezért utólag Van Donnának nevezték el. A kétoldalú keret egyik felén egy pár fekete-fehér képe látható, amint fogják egymás kezét. A másikon pedig a következő szöveg olvasható: „Mindenkinek szüksége van valakire, akit szerethet.”

A lapoknak egyébként sikerült lenyomoznia, hol vette a képet Harry, sőt, az egyik festménykereskedő még interjút is adott.

„Harry törzsvendég errefelé, gyakori vendég az üzletben és más galériákban. Általában a testőrével érkezik a legnagyobb titokban. Akkor elég sok időt töltött itt, tetszett neki pár dolog, de a Van Donnánál kötött ki. Azt mondta, valaki olyannak lesz, aki nagyon fontos. Ez még azelőtt volt, hogy bárki hallott volna Meghanről. Néhány nappal később derült ki, hogy együtt vannak” – mondta a férfi, de a nevét ő sem vállalta.

Címkék: harry herceg királyi család meghan hercegné meghan markle randi

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Meghannak mérlegre kell állnia a karácsonyi vacsi után

Meghannak mérlegre kell állnia a karácsonyi vacsi után

Meghan hercegnének és anyukájának is részt kell vennie ezen a bizarr karácsonyi royal-hagyományon.

Óriási csalódást okozott a McDonald’s karácsonyi kávéja

Az új téli latte fantasztikusan néz ki a reklámfotókon, ám a valóság ennél sokkal lehangolóbb!

Nagyon cuki dolgot tett az IKEA

Nem, most nem egy szellemes reklámjáról van szó! A svéd áruház egyik olaszországi boltjában csodálatos gesztust tettek a dolgozók. Tudd meg, mi volt az!

Will Smith fia azt állítja, ez a rapper a pasija

Jaden Smith eddig sem kímélte a rajongókat, de most aztán tényleg lesokkolt mindenkit.

Justin Bieber máris válni akar?

Úgy tűnik, Hailey és Justin elkapkodták az esküvőt és visszacsinálnák az egészet…

Tom Hardy-t kitüntette Károly herceg

Óriási megtiszteltetés érte a színészt!

Kiderült: boldogabbak azok a párok, akik korán kelnek

Még a szerelmi életed is jobb lehet, ha korán szól a vekkered.

5 ok, amiért felriadsz éjszaka

Veled is megesik, hogy az éjszaka kellős közepén felébredsz, és órákon át nem tudsz visszaaludni? Nem is sejted, mennyi minden okozhatja ezt! 

Meghan hercegné nem szeretne Katalin és Vilmos mellett lakni

Talán mégsincs a két royal-pár annyira jóban, mint ahogy kívülről látszik?

A legszuperebb filmek vasárnap estére

Sajnos megérkezett az igazi november és egyre hidegebb van, de fel a fejjel, mert ma sem fogsz unatkozni. Megmutatjuk, mit érdemes este megnézned a takaró alól!

Hivatalos: Hailey Baldwin felvette Justin Bieber nevét

Hónapok óta nyílt titok, hogy Justin és Hailey összeházasodtak, de hivatalosan sosem jelentették be, egészen mostanáig...

Máris itt van 2019 könyves kihívása

Az Instád tele van menő könyves kuckózós fotókkal és lelkes könyvmolyként év közben is csak faltad a történeteket? Akkor nem is kérdés, hogy elsőként ugrasz majd neki a 2019-es listának.

Hihetetlen, mit vállaltak be az esküvői fotózásukért

Nem sokan csinálnák utánuk, az biztos! Szerinted romantikus vagy inkább őrült volt ez az ötlet?