Emiatt megéri reggel 6 előtt kelned

Kiderült, hogy mi mindenre van jó hatással, ha hamar kelsz reggelente. Olyanokról is szó lesz, amikre biztos nem számítottál!

Emiatt megéri reggel 6 előtt kelned

Sokaknak megoszlik a véleménye azzal kapcsolatban, hogy mikor ideális felkelni, és mennyire inkább egyéni szokás kérdése. Most egy új kutatás viszont bebizonyította, hogy azok, akik 6 előtt ébrednek, sokkal boldogabbak és egészségesebbek azoktók, akik később kelnek. Sőt, a Journal of Psychiatric Research című folyóirat szerint az “éjjeli baglyoknál” 25 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy depressziósak lesznek.

Az ausztrál pszichológus, Dr. Bailey Bosch szerint sokkal könnyebb reggeli pacsirtává válni, mint azt először gondolod. „Újra beállíthatod a szervezeted óráját, hogy megszokjon egy új rutint, ami miatt nagyon hálás lesz neked” – mondja a szakember az angol Femail magazinnak. A kutatók megállapították, hogy a későn ébredőkre kevésbé jellemző, hogy házasok lennének, inkább egyedül élnek és hajlamosabbak a dohányzásra.

Persze azok, akik “kézben tartják” az alvási szokásaikat, tehát kialakítottak már maguknak egy nagyon jól működő rutint, ők kevésbé érzik magukat fáradtnak napközben. Ez az energia pedig hozzájárul ahhoz, hogy érzelmileg és fizikailag is jól érezze magát az illető.

Dr. Bosch szerint a reggelnek nem arról kellene szólnia, hogy azonnal nekiülj a napi feladataidnak. A napindítást fontos, hogy valami laza, nyugis dologgal kezdődjön: egy jó csésze kávéval, és valamilyen bulvárlappal vagy YouTube-videóval. A szakértő szerint olyan dolgokkal kell ilyenkor töltened az időt, ami amúgy kimaradna a sűrű napodból. Ha tehát 6 előtt felkelsz, biztos lesz lehetőséged egy kis időt magaddal tölteni és megfelelően feltöltődni!

Még több

Te Te Te