2018.11.22.@ 13.11

Dühében eltörte a kezét az egyik X-Faktor versenyző

ByeAlex kedvenc csapatának egyik tagja szerencsétlen módját választotta a feszkó levezetésének, így most pár hétig gipszben kell színpadra állnia.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Dühében eltörte a kezét az egyik X-Faktor versenyző

Az idei X-Faktorban ismét ByeAlex kapta az együtteseket, akik közül máris van egy kedvence, az erdélyi rapper srácokból álló USNK, akiknek már dalt is írt, sőt, videóklipet is készített nekik. A USNK tagjaival szemben ennek ellenére – vagy épp ezért – hatalmas az elvárás, és a feszített tempóhoz még nehezen szoknak hozzá. Utóbbi egy kisebb balesethez is vezetett, ugyanis az egyik srác – Laskay Nimród eltörte a karját.

„Sajnos, az első élő adás előtt eltört a karom. Az egyik próbán feszült voltam, mert bizonyítani akartam, és bele kellett csapnom valamibe, le kellett vezetnem a feszültséget, ami olyan jól sikerült, hogy eltört a jobb kezem” – mondta a Blikknek a srác, akinek most mindent újra kell tanulnia, hisz nem hogy a mikrofont, de egy pohár vizet is alig tud megfogni a kezével. Nimródnak most hetekig gipszben kell színpadra állnia, amit egy fekete kötéssel próbálnak majd eltakarni, hogy a fellépések alatt ne legyen annyira feltűnő.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by USNK (@usnkhivatalos) on Nov 20, 2018 at 8:31am PST

Nimród és Filep Kund már most nagyon népszerűek – Instagramon közel 50 ezer követőjük van, pedig mégcsak ezen a héten lesz az X-Faktor második élő adása. Rajtuk kívül csak ByeAlex másik együttese, a szintén fiatal srácokból álló Stolen Beat ennyire sikeres, akik közel 70 ezer rajongót szedtek össze a közösségi oldalon.

Címkék: baleset élő show filep kund laskay nimród törött kéz x-faktor

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

„A terhességem korai bejelentése így segített feldolgozni a vetélésemet”

„A terhességem korai bejelentése így segített feldolgozni a vetélésemet”

A titkolózás fárasztó lehet, és talán még jobban megnehezíti az átélt veszteséget...

5 ok, amiért álmodban rendszeresen összejössz az exeddel

Gyakran álmodsz ilyesmit az utóbbi időben? Akkor ezt mindenképpen olvasd el!

Ez a világ legegyszerűbb almáspitéje

Mutatjuk az új kedvenc receptedet! Van rá 3 perced?

Szakértő szerint így lehetsz még jobb társa a szerelmednek

Ezt egészen egyszerűen mindenkinek el kéne olvasnia, de tényleg!

Új emojik érkeztek, és te észre sem vetted!

Csekkold le, mik közül lehet válogatni ezentúl!

7 tökéletes ajándékötlet a legstílusosabb barátnődnek

A karácsony hamarabb itt van, mint hinnéd!

Ezért ne köszöntsd fel az exed a szülinapján

Olyan ártatlan dolognak tűnik, pedig egyáltalán nem az!

6 intő jel, hogy egy mérgező kapcsolatban élsz

Ha a felsorolt dolgok közül több is ismerős lesz neked, akkor érdemes erősen elgondolkoznod a szakításon...

8 lakber cucc, ha kimaxolnád a kuckózást

Van néhány ötletünk, amitől azonnal hangulatba kerülsz majd!

Mit árul el a személyiségedről a kedvenc Riverdale karaktered?

Alig várod imádott sorozatod következő évadát? Hidd el, mi is. Addig viszont ideje, hogy lecsekkold, mit súg meg a személyiségedről az a szereplő, akit a kezdetektől bírsz!