1 hét alatt kétszer esett teherbe, és 3 gyereke született

Bármennyire is hihetetlen, tényleg megtörtént ez a fura eset ezzel a nővel, és most azt is eláruljuk, hogyan volt lehetséges. 

1 hét alatt kétszer esett teherbe, és 3 gyereke született

Igazi tündérmese sztori érkezett Nagy-Britanniából, ahol Beata Bienias nemrég három kisbabának adott életet. Persze nem túl gyakoriak a hármas ikrek, de mégsem ez a történet lényege, hiszen a három apróságból csak ketten ikrek, mivel a harmadik tesó korábban fogant meg.

Hogyan lehetséges ez? Mivel Beatánál PCOS-t diagnosztizáltak, ezért egy idő után egyértelművé vált, hogy ha biztosra akar menni, akkor a mesterséges megtermékenyítéshez kel fordulnia. Viszont arra az orvosok sem számítottak, hogy a beültetés előtt néhány nappal természetes úton is teherbe fog esni a 36 éves nő.

Fotó: Facebook/@beatabienias

„Emlékszem, amikor az ultrahangot végző nővér a férjemre nézett és megkérte, hogy inkább üljön le. Ekkor közölték a hírt, hogy három babánk lesz” – emlékszik vissza Beata az brit Mirror című lapnak mesélve. Elsőre persze egy kicsit megijedtek, de igazi csodaként tekintettek a váratlan fordulatra, hiszen 10 évnyi sikertelen próbálkozás után már teljesen feladták a reményt, hogy valaha természetes úton esik majd teherbe Beata.

Fotó: Facebook/@beatabienias

Az orvosi csodának is beillő fogantatásnak köszönhetően viszont már két kislány és egy kisfiú boldog szülei a szerelmével és a mai napig úgy érzik, hogy a legnagyobb álmuk vált valóra. Tisztára, mint egy Disney mese, nem igaz?

Még több

Te Te Te