2019.04.25.@ 06.04

Ennyit keresnek a Bosszúállók színészei

Elképesztő összegeket keresnek a színészek, néha pedig túl keveset.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ennyit keresnek a Bosszúállók színészei

Most, hogy bemutatták a Bosszúállók: Végjátékot, tényleg mindenki és mindenhol csak a Marvel-szuperhősökkel foglalkozik, teljesen jogosan. Most azonban kivételesen nem arról lesz szó, hogy mennyire szórakoztató-e a film(sorozat), vagy hogy milyen elképesztően néztek ki a benne szereplő sztárok a bemutató vörös szőnyegén, hanem hogy ezek a színészek mennyit kaszáltak azzal, hogy elvállalták ezeket a szerepeket.

Sajnos az összes színész fizetését nem tették nyilvánossá, de így is érdekes összevetni a színészek és színésznők fizettségét, még úgy is, hogy sokszor több év is eltelt egy-egy film között. Sőt!

Brie Larson

A színésznő a Marvel Kapitány című filmért 2019-ben 5 millió dollárt kapott. Ez közel másfél milliárd forint, ami elképesztően soknak tűnik, de mindjárt kevésnek fogod látni, ha meglátod, hogy mennyit kaptak a többiek.

Robert Downey, Jr.

Bár a 2008-as Vasember című film címszerepéért “csak” 500 ezer dollárt, vagyis– mai árfolyamon számolva – közel 150 millió forintot kapott, a 2012-es Bosszúállók című filmben való szerepléséért már 50 millió dollárral díjazták. Ez átszámolva több mint 14 milliárd forint.

Chadwick Boseman

A Feket Párduc című fimért Chadwick Boseman 2018-ban mindössze 2 millió dollárt, vagyis körülbelül 570 millió forintot kapott.

Chris Hemsworth

Az ausztrál kedvenced a 2011-es Thor című filmért még “csak” 150 ezer dollárt, vagyis 43 millió forintot, a 2017-es Thor: Ragnarök-ért már 15 millió dollárt, vagyis több mint 4 milliárd forintot kapott, és ugyanennyit zsebelt be 2018-ban a Bosszúállók: Végtelen háború című filmért is.

Chris Evans

A másik kedvenc Chrised is ugyanennyit keresett. 15 millió dollárt, vagyis 43 milliárd forintot kapott a 2016-os Amerika Kapitányért és a  Bosszúállók: Végtelen háborúért is.

Scarlett Johansson

A 2012-es Bosszúállók című filmért annyira alcsony fizetést kapott, hogy még a millió dollárt sem érte el, a soron következő Fekete özvegy-filmért viszont állítólag ő is 15 millió dollárt kap majd.

Címkék: bosszúállók: végjáték brie larson chris evans Chris Hemsworth fizetés gázsi robert downey jr scarlett johannson színész szuperhős

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

A fél világ most erre az influenszerre irigykedik

A fél világ most erre az influenszerre irigykedik

Fogadjunk, hogy szívesen cserélnél vele!

Ez a lány azzal keres milliókat, hogy hosszú a nyelve

Mondjuk az sem árt, hogy elég túlfűtött posztjai vannak...

„A mentes sütikről még mindig sokan azt gondolják, hogy íztelen kreálmányok” – interjú az ország legmenőbb vegán cukrászával

Nyerges Dórával, a Sweet Delight Budapest megálmodójával beszélgettünk mentes és vegán desszertekről és a legfrissebb süti- és tortatrendekről!

Ha oviban lájk a jeled

Tény, hogy a kisbabák minden mozdulata cuki és fotóért kiált, de vajon rendben van, ha a szülőknek hála egy kisgyereknek több Insta-követője van, mint ahány nap eltelt a születése óta?

Ezek most a legnépszerűbb fiú babanevek

Megszavazták a világ legjobb pasi neveit. Csekkold le a listát!

A világ legfinomabb vegán süti receptje

Ezt akkor is érdemes kipróbálnod, ha nem vagy vegán!

2 éven keresztül kérte meg a barátnője kezét ez a férfi    

Elég abszurd történet, de minden jó, ha a vége jó, nem igaz?

Tampont vett a barátnőjének, de erre senki nem számított

Tőled is kérdezett már ilyet a pasid?