2019.10.01.@ 13.10

Vicces bakit szúrtak ki az új iPhone-ban  

Az új lencsével egészen bizarr fotókat lehet készíteni.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Vicces bakit szúrtak ki az új iPhone-ban  

Az új iPhone 11 tulajdonosai egészen szórakoztató bakira lettek figyelmesek, ugyanis a három lencse egyikével extra széles látószögű fotót lehet készíteni, amitől bizonyos dolgok sokkal, de SOKKAL nagyobbaknak tűnnek. Egy floridai twitterező, Jeremy Judkins be is mutatta a furcsa bakit egy banánon, a képekhez pedig csak annyit írt: „Az iPhone ultra széles látószögű kamerája miatt elég menők lesznek a Tinder-üzeneteim.”

Fotó: Twitter/@jeremyjudkins

Jeremy fotóit nagyon gyorsan felkapta a net, már több tízezer lájkot kaptak és többezren meg is osztották azt, aminek hatására a srác fokozta a dolgot azzal, hogy meg is hámozta a banánt.

Twitter/@jeremyjudkins

Az egyik kommentelő azt írta, ennél jobb reklámot nem is kaphatott volna az Apple, egy másik pedig azzal viccelődött, hogy az iPhone kamerája egészen új szint lesz a dickpicek világában – igaz, ezzel körülbelül ugyanazt a hatást váltja ki, mint egy push-up melltartó a csajoknál…

Persze a széles látószöget nem az ilyen közeli tárgyakra találták ki, ezért lett ilyen humoros a végeredmény. Inkább akkor érdemes elővenni, amikor távoli dolgokat, például egy épületet fotózol, mert így szuper fotókat lehet lőni. Egy másik twitterező, bemmer névvel ezt is megmutatta. A fotókhoz pedig ezt írta: „Ez a széles látószög ŐRÜLETES. Az első kép normál kameráva készült, a másik pedig az új lencsékkel.”

Twitter/@emilyandcolor

Most kiderült: szinte mindenki illatmániás (x)

Az illat legyen jó és hosszan tartó – állítja a lakosság nagy része Tökéletes páros a Lenortól Azt gondolhatnánk, hogy a Covid19 járvány alatti
Címkék: baki iphone iphone 11 kamera nagy látószög vicces

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Napi 6 órát tölt azzal ez a nő, hogy Kim Kardashianra hasonlítson

Ez most a legmenőbb póz az Instán

Csekkold le, melyik beállásért van most mindenki odáig!

„Éppen előléptettek volna, amikor terhes lettem”

A karriered csúcsa felé tartasz, amikor kiderül, hogy egy teljesen új pozíció vár: anya leszel. Örülsz az új feladatnak, de mi lesz a melóddal?

Így tette tönkre majdnem az esküvőmet a Disney-mániás anyukám

Nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy az a pár tervezte...

A srác arcából kiderítheted, hajlamos-e a megcsalásra

Ahelyett, hogy feltöröd a telóját, vess inkább néhány pillantást a srác pofijára. Egy-két vonásból ugyanis közelebb kerülhetsz hozzá, hogy kiderítsd, mennyire hajlamos a félrelépésre és a füllentésre.

Így vállalj másodállást anélkül, hogy kirúgnának

Egyetlen helyen dolgozni olyan oldschool... De hogyan fusizz titokban?

5 titkos nyom, amit J.K. Rowling elrejtett a Harry Potter-könyvekben

Bizonyíték, hogy J. K. Rowling mesteri író.

Mit lépj, ha túl kritikus a srác?

Örömmel meséled a pasidnak, hogy végre beújítod álmaid séróját – ami 10 centivel rövidebb és 3 árnyalattal világosabb annál, mint amit megszokott. De mit lépj, ha emiatt behúzza a kapcsolat-kéziféket?

Ezért nem szabadna meztelenül aludnod a melegben

Bármennyire is csábítónak tűnik…

20 ötlet, ha nem tudod, mit írj az Insta-fotód mellé

Most lőtted a legmenőbb OOTD posztot Instára, de nem tudod, milyen szöveggel posztold ki? Segítünk!

A top 10 tetoválóművész, akit követned kell az Instán

Mutatjuk az új kedvenc Insta-oldalaidat!

5 trükk, ha kicsit ügyesebben hazudnál

Egy kis füllentés minden Cosmo-lánynál belefér – persze csak ha ügyesen csinálod!