Mila Kunis súlyos beteg?

Kiderítettük, mi az igazság!

Mila Kunis súlyos beteg?

Ha követed a Mila Kunisról szóló híreket, akkor tutira képben vagy azzal, hogy idén elég gyakran röppent fel a pletyka, miszerint ő és Ashton Kutcher válófélben vannak. Ezt a hatalmas stresszt pedig a magazinok szerint egyértelműen észre lehet venni a színésznőn, hiszen egyre vékonyabb.

A legtöbbször arról volt szó, hogy Ashton nem becsüli meg a feleségét, aki ezt egyre rosszabbul viseli, ezért egy alkalommal arról cikkeztek, hogy a színésznő ultimátumot adott a pasijának. És most kezdett el meglátszani, mennyire ellentétes személyiségű a két sztár, így kétséges, hogy a házasságuk sokáig bírja még.

A lapoknak persze bennfentesek is nyilatkoztak, akik rendre elmondták, mennyire féltik Mila egészségét, mivel szerintük „a házasságában lévő problémák miatt egyszer csak el fog fogyni, annyira vékony”. Ráadásul a források szerint a színésznőt azt is megviselte, hogy Ashton exe, Demi Moore nemrég könyvet írt, amiben ki fogja teregetni Ashton összes titkát, így Mila az aggodalomtól nem tud enni egy falatot sem, mert a gyomra szinte egy nagy csomó”.

A hatalmas fogyás pedig logikus, hogy hat az ember egészségére, csakhogy a Gossip Cop értesülései szerint Mila és Ashton házassága továbbra is rendben van, a színésznőnek pedig egyáltalán nem csökkent drasztikusan a súlya. Így beteg sem lehet ugyebár. (Mondjuk ki tudja, lehet, hogy épp megfázott, de az tuti, hogy komoly baja nincs.) Szegény Mila, nem lehet könnyű ennyi álhírt hallani magadról…talán Angelina Jolie tanácsát kéne kérnie, akinek a vékony testalkata miatt már jó ideje ugyanezzel kell megküzdenie.

via GIPHY

Még több

Te Te Te