2020.01.03.@ 12.01

Óriási félreértést okozott ennek az influenszernek a fotója

Kis híján életeket tett tönkre a képpel!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Bármennyire is szeretnénk, a családi összejövetelek és ünnepségek, sosem sikerülnek olyan zökkenőmentesen. Mindig van legalább egy olyan apróság, ami miatt nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eredetileg tervezted, igaz? Hát, azért reméljük, hogy annyira nem sikerült félre még semmi, mint ennek az influenszernek a posztja.

Bár Caitlyn Rae csak egy sima karácsonyi képet szeretett volna megosztani a követőivel, az ártatlannak induló fotóból hatalmas botrány keveredett. Egy lány ugyanis üzenetet küldött neki Instán, hogy a posztban az apukája is szerepel egy másik nővel, azaz épp megcsalja az édesanyját!

„Ez most komoly? Az utolsó képeden az ott az apám egy másik lánnyal! Azt mondta, üzleti útra megy, hát nyilvánvalóan nem. A francba, tudtam!”– írta a csajszi.

Caitlynt persze totál lesokkolta az infó, ezt pedig meg is osztotta a Twitteren:

„Boldog karácsonyt, épp tönkretettem egy családot az Insta posztommal.”

És bár ez mindkét lány számára brutálisan rossz élmény lehetett, kiderült, hogy szerencsére nem egészen úgy történt a sztori, mint ahogy azt gondolták. A fotón ugyanis nem a lány apja látható, hanem egy random pasi, aki a barátnőjével romantikázott karácsony előtt. Ezt pedig maga a srác árulta el, aki egy gyors tweettel tisztázta a helyzetet:

„Haver, ez én vagyok. Nem vagyok az apád.”

Remélhetőleg az üzenetet küldő lány is látta a posztot, így talán sikerült békésen eltölteniük a szeretet ünnepét.

Neked mi az eddigi legdurvább karácsonyi sztorid?

Címkék: botrány félreértés influenszer Instagram karácsony lebukás megcsalás Twitter

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

5 film, hogy szombat este se unatkozz a karanténban

5 film, hogy szombat este se unatkozz a karanténban

Nézd meg, milyen filmekért érdemes ma este bekapcsolni a tévét!

3 csillagjegy, aki a legjobban teljesít home office-ban

Csekkold le, te vajon köztük vagy-e!

5 app, amivel gyorsan pénzt szerezhetsz

Sosem volt még ilyen könnyű a pénzszerzés!

Szuper bögrés kaják, amik pár perc alatt elkészülnek

Ha már meguntad a konyhában töltött hosszú órákat...

Leállították a filmforgatásokat, mit fogunk nézni ezután?

Itt lesz az ideje előfizetni a Netflixre…

A netezők megmutatták, hogy dolgoznak otthonról, zseniális lett a végeredmény

Szakadni fogsz a nevetéstől, ha meglátod ezeket a képeket!

Így készíthetsz két összetevőből szuper házi tésztát

Így még a bevásárlásért sem kell elhagynod a lakásod!

3 app, ami közelebb hoz a barátaidhoz

Ezekre most szükséged lehet!

4 trükk, amivel sokkal hatékonyabban dolgozhatsz otthonról

Egész életedben home office-ról álmodtál, most viszont gyorsan kiderült, hogy nem te tereped? Mutatjuk a trükköket!

Eddig rosszul erősítetted az immunrendszered!

Nem a vitamintablettákban rejlik a megoldás.

„Mindig sírok a szülinapomon, a pszichológus szerint ez az oka”

Előfordul, hogy szorongsz és szomorú vagy ezeken a napokon?