Ebben az országban ingyen lesz a tampont és a betét

Reméljük más államok követik majd a példát!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Ebben az országban ingyen lesz a tampont és a betét

Egészen forradalmi lépésre szánta el magát Skócia! A parlament kedden szavazta meg azt az előterjesztését, aminek értelmében a női higiéniai termékek (például a tamponok és a betétek) mostantól ingyenes elérhetők lesznek bizonyos, erre kijelölt helyeken, úgy, mint a közösségi házakban, ifjúsági klubokban és patikákban is.

Az Period Products (Free Provision) Scotland Bill címet viselő törvényjavaslatot egyhangúan, 112 igen vokssal, ellenszavazat nélkül fogadták el. Az új törvény célja, hogy felszámolják az úgynevezett menstruációs szegénységet. Menstruációs szegénység alatt azt értjük, amikor egy család vagy egy nő az alacsony jövedelme miatt nem engedheti meg magának, hogy megfelelő termékeket vásároljon a havi ciklusa idejére. Az új törvénytől az oktatásban is pozitív változást várnak, mert a felmérések szerint nagyon sok lány hiányzik az iskolákból a menzesze idején.

Skóciának egyébként nem ez volt az első lépése a menstruációs szegénység felszámolása érdekében. 2018-ban a kormány egy olyan intézkedést hozott, aminek köszönhetően az iskolákba, főiskolákban és egyetemeken ingyenesen osztogatnak női higiéniai termékeket a diákoknak.

Szuper döntés, nem igaz?

Címkék: betét egészség életmód higiénia ingyenes menstruáció menstruációs szegénység probléma tampon

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

6 egyszerű trükk, amitől a pizzád olyan lesz, mintha profi készítette volna

6 egyszerű trükk, amitől a pizzád olyan lesz, mintha profi készítette volna

Jó és finom pizzát készíteni nem nagy ügy, ha betartasz néhány aprócska jó tanácsot. Légy résen, mert most eláruljuk a titkot!

4 egyszerű Nutellás desszert, ha AZONNAL finomságra vágysz

Imádod a Nutellát? Mutatunk 4 egyszerű és villámgyors receptet, hogy a legtöbbet hozd ki a krémes finomságból!

Megvan a tökéletes palacsinta receptje!

Ne is keresd tovább, mert mutatjuk a receptet, amivel tökéletes palacsintát készíthetsz!

5 film, ha tökéletes vasárnap estére vágysz

Ideje egy kicsit megpihenni és rákészülni testben és lélekben is a hétfőre. Kuckózz be a tévé elé, válassz ki egy filmet az ajánlónkból, és indulhat a mozizás!

Ezekre a csillagjegyekre rátalál a szerelem májusban

A tavasz utolsó hónapja néhány csillagjegy számára hatalmas meglepetést tartogat. Könnyen lehet ugyanis, hogy ők most fognak rátalálni arra a személyre, akivel az egész életüket szívesen leélnék. Te köztük vagy?

Így nézett ki Meghan Markle, mikor még csak miniszoknyában statisztált az Áll az alkuban

Volt idő, amikor Meghan Markle-nek bizony olyan munkákat is el kellett vállalnia, aminek nem sok köze volt a tehetségéhez, nem úgy, mint a szexi lábaihoz. Nézd meg a videót, hogyan nyitogatta a táskákat 15 éve az Áll az alku című műsorban!

Ezek minden idők legrosszabbra értékelt filmjei

Tudod, ezek azok az alkotások, amikre tényleg semmi, de semmi szükség nem volt! Íme minden idők legrosszabbra értékelt filmjei...

Sosem találod ki, mennyibe kerül a Prada legolcsóbb kiegészítője

Az új TikTok-trendnek köszönhetően megtudod, mik a menő luxusmárkák legolcsóbb, bárki által beszerezhető termékei.

Tóth Andi álszentnek nevezte Tóth Gabit

Most már biztos, hogy a két énekesnő sosem lesz jóban, sőt Tóth Andi szerint az őt jó tanácsokkal ellátó énekesnő kifejezetten álszent.

Zseniális filmeket nézhetsz ma este a tévében

Ha péntek este már kiteraszoztad magad és ma már másra sem vágysz, csak egy kis pihenésre, kuckózz be a tévé elé, mi pedig mutatjuk, hova kapcsolj a távirányítóval!

Khloé Kardashian kétségbeesetten utánozza Kim Kardashiant

Az a nagy helyzet, hogy Khloé Kardashian ezzel a gesztussal csak egy dolgot bizonyította be, de azt nagyon: sajnos nem túl eredeti.

Vilmos herceg 4 napos tiltakozásba kezdett

Nem hajlandó felmenni a közösségi oldalakra, így áll ki Vilmos herceg egy nagyon fontos ügy mellett.

Erről hazudnak a legtöbbet a különböző csillagjegyek

Még a legőszintébb csillagjegyek is füllentenek időnként. Nézd meg, jellemzően miről a leggyakrabban!