Mit lépj, ha túl kritikus a srác?

Örömmel meséled a pasidnak, hogy végre beújítod álmaid séróját – ami 10 centivel rövidebb és 3 árnyalattal világosabb annál, mint amit megszokott. De mit lépj, ha emiatt behúzza a kapcsolat-kéziféket?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Mit lépj, ha túl kritikus a srác?

„Alig vártam, hogy Bencének is elújságoljam, végre van merszem hidrogénszőkére festetni a hajamat – mondja a 24 éves Adél. – Mivel egyébként is szőke vagyok, úgy éreztem, nem változtat akkorát a karakteremen. A barátom viszont nagyon máshogy gondolta. Vacsi után szépen odatoltam elé a telóm, hogy ő is meg tudja nézni, mennyire dögös nője lesz holnaptól. Először csak elhúzódott tőlem, és alig hallhatóan dünnyögött – tehát azonnal a tudtomra adta, hogy nem tetszik neki a beauty-tervem. Aztán csapkodni és kiabálni kezdett, de elfogadható magyarázat akkor sem jött. Annyira kizökkentett, hogy lemondtam az időpontomat, de csak jegelem a dolgot, nem szeretném teljesen elengedni! Ahogy a pasimat sem… De mi van, ha pont emiatt veszítem el?” Elsőre kissé hihetetlen, de a kapcsolatok 42%-ában okoz villámháborút, ha a lány valamit változtatna a külsején. Legtöbb esetben egy mély beszélgetés után elsimulnak a dolgok, és csak a párok töredéke jut el a szakításig. Ti viszont biztosan nem lesztek köztük, mert az orrodra kötjük az összes trükköt, amire szükséged lesz, ha sikerült kifognod egy „nem lájkolom” típusú srácot.

via GIPHY

Mi kell a fiúnak?

Az, hogy a pasid behúzza a féket, ha változtatnál a külsődön, valójában nem is olyan meglepő. Először is, a srácok jelentős része ragaszkodik ahhoz a képhez, ami alapján téged választott. Másrészt lényegesen több időre van szükségük az új befogadására – még akkor is, ha az számodra egészen apró. Inkább többször beszélgess vele az elképzeléseidről, még ha valahol nonszensznek is találod, hogy ez egyáltalán téma köztetek. Mondd el, hogy ez nem róla szól, egyszerűen szeretnéd picit felrázni a stílusod. Persze nyugtasd meg, hogy például a hialuronos ajakfeltöltés nem azt jelenti, hogy két téli paplannal az arcodon jössz haza, és a haverjai sem hápognak majd, ha meglátnak. Tudod, mit? Töltsd le a ModiFace appot, amivel könnyedén bemutathatod, milyen leszel, mondjuk vörös lobonccal. Bármilyen extrém sérót magadra applikálhatsz, anélkül hogy paróka hatása lenne, így a fiúd tényleg meggyőződhet róla, hogy a beauty challange után is rádismer. (Arról nem is beszélve, hogy neki is beállíthattok egy vicces mikrofonfrizurát, ami eleve oldja majd a feszültségét.) Ha pedig már nem annyira fagyos a hangulat, kérdezz rá, miért akadt ki annyira ezen az egészen. Lehet, hogy az újítás emlékezteti valakire, akihez rossz élmények kötik, átverte vagy csak szimplán butuskának tartotta. Ahogy kiböki, mi a hiszti gyökere, a te dolgod biztosítani arról, hogy a szépségprojekted nem változtat a személyiségeden vagy az érzéseiden.

Ez most komoly!

A lelkizés után befigyel egy kis összebújás? Happy end pipa! De sajnos az is előfordulhat, hogy nem tudod megpuhítani, és ugyanolyan elutasító marad. Erre is több forgatókönyv létezik, amit igazából te alakítasz…

1. Simán lehet, hogy a fiúd erős személyiség, és épp a legfőbb döntéshozó poziért küzd a kapcsolatotokban. Ez pedig nem is a külsődről szól, hanem arról, hogy övé legyen az utolsó szó: nem rossz a srác, egyszerűen megragadt 1800-ban a kapcsolatok terén.

Ha ennek ellenére is bevállalod a tetkót vagy a póthajat, de közben biztosítod róla, hogy imádod, azzal azt üzened, egyenlő fél vagy. Ideje, hogy a srác időgépe végre 2019-ben landoljon.

2. Előfordulhat, hogy azért kap dührohamot, mert kevésnek érzi magát melletted, és kompenzálni akar. Ennek elég egyértelmű jelei vannak: például nem tud elfogadható magyarázatot adni, érzelmileg zsarol, minden gesztusával azt közvetíti, elhagy, ha megléped a látszólag aprócska változást. Viszont amint visszavonulót fújsz, ugyanolyan szupercuki pasi lesz belőle, mint korábban.

Akármelyik verzióban ismertél rá, muszáj lesz mérlegelned, van-e esélyetek arra, hogy ez a felállás megváltozzon. Meg tudod értetni vele, hogy nem egy trófea vagy az életében, amit saját kedvére alakíthat? Mert egy-két kommunikációs trükk simán belefér, de hosszú távon semmi értelme együtt lenni egy olyan sráccal, akit manipulálnod kell azért, hogy elfogadjon. Szőkén, barnán, feketén – bárhogyan!

Címkék: barát férfi hogyan kelezd kapcsolat kritikus külső párkapcsolat pasi szerelem túl kritikus

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

3 egyszerű kávé-helyettesítő recept, ami felpörget

3 egyszerű kávé-helyettesítő recept, ami felpörget

Unod már a kávét, de eddig nem találtál igazán izgalmas és fincsi alternatívát? Megmutatjuk, hogyan dobhatod fel a reggeledet a jó öreg feketét mellőzve!

Piszkosul drága és haszontalan dolgok, amikre te is költesz

Spórolni és félrerakni egyáltalán nem könnyű, de egy kis odafigyeléssel és a felesleges dolgok kiiktatásával te is valódi csodákra lehetsz képes. És

Ez a tökéletes krumplipüré titka

Kíváncsi vagy, hogyan lehet lágy, krémes és ízletes a krumplipüré? Mutatjuk a legfontosabb lépéseket!

Az 5 legjobb film ma este a tévében

Úgy döntöttél, a szombat estét a kanapén bekukcózva töltöd? Tedd még tökéletesebbé egy szuper filmmel, mutatjuk, mik közül választhatsz!

Ezektől a trükköktől nem csak finomabb, de egészségesebb is lesz a kávéd

Ha unod már a hagyományos és jól megszokott kávédat, dobd fel egy olyan trükkel, amitől nem csak az íze, a hatása is sokkal jobb lesz! Mutatjuk, hogyan csináld!

4 para dolog a Facebookról, amivel jobb, ha tisztában vagy

Lájkolsz, posztolsz, vagy egyszerűen csak a hírfolyamot pörgeted – a Facebook valószínűleg a te mindennapjaidnak is a szerves része lett. De vajon tudod, hogy pontosan mibe is egyeztél bele, amikor regisztráltál és elfogadtad a felhasználási feltételeket?

Elhoztuk az Instagram legmenőbb balkonjait

Végre, itt a jó idő, úgyhogy ideje a balkont stílusossá és hívogatóvá varázsolni néhány egyszerű ötlettel. Mutatjuk, mire gondolunk!

Ezeket a desszerteket már 1000 forint alatt is lazán kihozhatod

Mindig jól jönnek a filléres receptek? Akkor ne menj sehová, mert most megmutatjuk a legjobbakat 1000 forint alatt.

CV-től a melóig – 10 tipp egy profi HR-estől, hogy biztosan te kapd meg a munkát

Az álláskeresés elképesztően finom műfaj, de ha ügyesen csinálod, márpedig mi azon vagyunk, hogy senki se söpörhessen le a pályáról, sikerül megszerezned álmaid munkáját. És fizuját, plusz feltételeit!

„Csak a saját jóváhagyásodra van szükséged” – 8 inspiráló nő, akik milliók életét változtatják meg

Fiatalok, okosak és a legjobb úton járnak ahhoz, hogy megváltoztassák az egész világot. Ezek a női példaképek mind elképesztően sokat tettek le az asztalra, ezért jó, ha megjegyzed a nevüket.

Pihend ki magad az este legjobb filmjeivel

Vasárnap estére már tényleg teljesen kipörögted magad? Akkor itt az idő, hogy megpihenj a tévé előtt és megnézz egy szuper filmet! Mutatjuk a legjobbakat!

Ezekkel a filmekkel tökéletes lesz a szombat estéd

Elég volt az egész heti pörgésből? Akkor kapcsolódj ki egy szuper filmmel, mutatjuk a mai legjobbakat!

Ezekkel az olcsó és finom vacsikkal bárkit levehetsz a lábáról

Gondban vagy, mi legyen ma a vacsi, ami olcsó is, finom is, és nem is túl bonyolult? Garantáljuk, hogy a következő receptekkel szerezhetsz néhány jó pontot.