2020.10.21.@ 11.10

A netezők betámadták Chris Prattet, kollégái védik

Chris Pratt most a legrosszabb Chris neten…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A netezők betámadták Chris Prattet, kollégái védik

Chris Pratt a hétvégén a netezők szemében elvesztette a hollywoodi Chrisek versenyét, és ő lett a legrosszabb Chris. Mégpedig a politikai nézetei miatt.

A galaxis őrzői sztárját azért kezdték el kritizálni, mert teljesen kivonta magát az amerikai választásokból, és az egyetlen alkalommal, amikor szavazásra buzdította a rajongóit, valójában az Előre című filmjét promózta, hogy az jól teljesítsen a People’s Choice Awardson.

A netezők egyébként azt is tudni vélik, miért nem politizál nyilvánosan a színész: szerintük ugyanis a sztár titokban Trumpot támogatja. De ha ez nem lenne elég, állítólag egy olyan konzervatív, keresztény templom tagja, ami hírhedten homofób. 

A Marvel sztárjai viszont az első kritikus hangok megjelenése után azonnal Chris támogatására siettek. Mark Ruffalo például, aki amúgy aktívan részt vesz a közéletben is, arra biztatta a követőit, hogy a színész támadása helyett inkább a választásokra fókuszáljanak. „Srácok, Chris Pratt a lehető legkorrektebb ember. Személyesen ismerem, ezért azt javaslom, rágalmazás helyett vessetek egy pillantást arra, hogyan éli az életét. Egyszerűen az a szabály nála, hogy nem politizál. Ez az egész most egy figyelemelterelés. Ne vegyétek le a célról a szemeteket, barátaim. Olyan közel vagyunk már”tweetelte.

Robert Downey Jr. szintén bevédte a kollégáját: Instagramon osztott meg egy közös képet Chrisszel, ami alá csupa jókat írt róla. „Micsoda világ… A »bűntelenek« kővel dobálják a tesómat, Chris Prattet. Egy igazi keresztényt, aki az elvei szerint él és soha nem mutatott mást, csak pozitivitást és hálát. És most házasodott be egy családba, akik teret adnak a civil diskurzusnak és ragaszkodik ahhoz, hogy mások szolgálata a legnagyobb érték. Ha problémád van Chrisszel, van egy ötletem. Töröld magad a közösségi oldalakról, ülj le és gondolkozz el a SAJÁT hibáidon, dolgozz azokon, majd ezután ünnepeld az emberségedet.”

A galaxis őrzői rendezője, James Gunn és a Gamorát alakító Zoe Saldana is beállt az Űrlordot védők sorába. A rendező Mark Ruffalo tweetjére válaszolva írta le, hogy szerinte Chris „a legjobb srác a világon. Több órát beszélgettem vele, a legmélyebb érzéseimet osztottam meg ezzel az emberrel, ahogy ő is velem. Kérlek, ne az alapján ítéljétek meg a politikai vagy bármilyen más nézeteit, mert keresztény.” 

Zoe pedig egy Tupac-idézettel biztatta Christ, aki szerint mindenki, aki ismeri tudja, milyen ember is valójában a színész.

Címkék: Chris Pratt james gunn kiakadt a net mark ruffalo marvel megvédte robert downey jr zoe saldana

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

„A terhességem korai bejelentése így segített feldolgozni a vetélésemet”

„A terhességem korai bejelentése így segített feldolgozni a vetélésemet”

A titkolózás fárasztó lehet, és talán még jobban megnehezíti az átélt veszteséget...

5 ok, amiért álmodban rendszeresen összejössz az exeddel

Gyakran álmodsz ilyesmit az utóbbi időben? Akkor ezt mindenképpen olvasd el!

Ez a világ legegyszerűbb almáspitéje

Mutatjuk az új kedvenc receptedet! Van rá 3 perced?

Szakértő szerint így lehetsz még jobb társa a szerelmednek

Ezt egészen egyszerűen mindenkinek el kéne olvasnia, de tényleg!

Új emojik érkeztek, és te észre sem vetted!

Csekkold le, mik közül lehet válogatni ezentúl!

7 tökéletes ajándékötlet a legstílusosabb barátnődnek

A karácsony hamarabb itt van, mint hinnéd!

Ezért ne köszöntsd fel az exed a szülinapján

Olyan ártatlan dolognak tűnik, pedig egyáltalán nem az!

6 intő jel, hogy egy mérgező kapcsolatban élsz

Ha a felsorolt dolgok közül több is ismerős lesz neked, akkor érdemes erősen elgondolkoznod a szakításon...

8 lakber cucc, ha kimaxolnád a kuckózást

Van néhány ötletünk, amitől azonnal hangulatba kerülsz majd!

Mit árul el a személyiségedről a kedvenc Riverdale karaktered?

Alig várod imádott sorozatod következő évadát? Hidd el, mi is. Addig viszont ideje, hogy lecsekkold, mit súg meg a személyiségedről az a szereplő, akit a kezdetektől bírsz!