2020.12.02.@ 11.12

Meglopták a királyi családot

De elfogták a tettest.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Meglopták a királyi családot

Valószínűleg szigorú és többkörös interjún vesznek részt azok, akik a királyi családnak szeretnének dolgozni. Úgy tűnik, még így sem sikerül kiszúrni, ha valaki hátsó szándékkal érkezik. Adamo Canto, aki a palota vendéglátó személyzetének a tagja, ugyanis legbukott: lopással vádolják. A férfi több tárgyat is eltulajdonított, majd árulni kezdte azokat az eBay-en.

A BBC infói szerint Adamo bűnösnek vallotta magát, amikor 2019 novembere és 2020 augusztusa között történt lopásokkal vádolták meg. A férfinek saját lakrésze volt a Buckingham-palotán belül, ahol a rendőrök megtalálták az ellopott tárgyakat, melyeknek értéke 10 és 100 ezer font között mozog (vagyis 4 és 40 millió forint között). Például egy olyan fotót is lenyúlt, ami Donald Trumpról készült, mikor az Egyesült Királyságba látogatott (ennek értéke 1500 font, azaz nagyjából 600 ezer forint). Sőt, Harryről, Vilmosról és Katalinról készült képek is voltak a gyűjteményében, csak úgy, mint néhány igen értékes medál.

Az ügyész, Simon Maughan elmondása szerint a lopott cuccok egy részét Adamo a neten árulta, így 7741 fontot, azaz 3 millió forintot sikerült összegyűjtenie vele – úgy, hogy mindenen jóval a valódi értéke alatt adott túl. A férfi a pandémia alatt tudta legkönnyebben ellopni a tárgyakat, mert takarítást vállalt, így szabad bejárása volt az irodákba és York hercegének raktárába is. Óvadék fejében most szabadlábon védekezik, míg a Southwark Bíróság ítéletet nem hoz.

Címkék: adamo canto buckingham-palota fotók királyi család lopás meglopták

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Home office: hogyan vedd rá a főnököd, hogy továbbra is otthonról dolgozhass?

Home office: hogyan vedd rá a főnököd, hogy továbbra is otthonról dolgozhass?

Tegyük fel, hogy megbékültél a ténnyel, hogy valamivel többet aludhatsz, időt spórolsz, amiért kiesik a bejárás, és összeomlás nélkül megúszod, ha nem találkozol minden egyes nap a kollégáiddal. De vajon meddig tart még a home office-éra, és hogyan kaphatsz belőle a jövőben is?

Tudj meg mindent Erzsébet királynő kedvenc unokájáról

Nem, nem Harryről vagy Vilmosról van szó.

7 cipőtrend, ami dübörögni fog idén tavasszal

Mutatjuk, mikben fogsz tipegni pár hónapon belül!

10 kérdés kedvenc jógaoktatódhoz, Nagy Annához

Bedobtunk néhány kérdést Nagy Annának, hogy a Yogasecrets Studio megálmodóját kicsit más oldaláról is megismerd! Jó inspirálódást, Cosmo-lány!

6 sztár, akik hihetetlen dolgokat tanultak meg egy-egy filmszerepért

Zseniálisak, nyitottak az újra, és bármit elsajátítanak egy film kedvéért!

Édeshármast tervezel? Erre figyelj oda a szakértők szerint

Egyáltalán nem ciki, ha pontosan megtervezitek, sőt, így sokkal jobb lehet az élmény! Mutatjuk, hogyan!

Hivatalos: jön a Bridgerton 2. évada!

Oké, ez nem nagy meglepetés, de mégiscsak jó hallani a hivatalos megerősítést!

Cole Sprouse Instáján újra feltűnt Lili Reinhart, és megszakad a szívünk

Lassan 1 évvel szakításuk után még mindig nehéz felfogni, hogy már nincsenek együtt. Ezek után pedig pláne...