Epilepsziásnak hitték Tóth Andit, kiderült, teljesen más a baj

Megkapó őszinteséggel mesélt állapotáról és betegségéről Tóth Andi, aki elmondta, eleinte félreértelmezték az olyan tüneteket, mint a habzó száj vagy a felakadt szem.

Epilepsziásnak hitték Tóth Andit, kiderült, teljesen más a baj

Kevés nála tehetségesebb énekesnő van jelenleg az országban, de Tóth Andi legalább ennyire megosztó híresség is. Nem kér elnézést, nem töri magát mindenáron, hogy megfeleljen másoknak, abból viszont nem csinál titkot, hogy őt is rosszul érintik a gonosz kommentek és a trollok. Többek között erről, és pánikbetegségéről is mesélt Demcsák Zsuzsának a Bréking című műsorban – írja a Blikk.

„Bármennyire is tökösnek tűnik egy előadó, vagy én például, engem nagyon karakán csajszinak tartanak, nem tudják, hogy egyébként nagyon érzékeny vagyok. Én is szenvedtem pánikrohamok miatt, azt hitték, hogy epilepsziás rohamaim vannak. Felakadt a szemem, hiperventilláltam, habzott a szám (…) Tizenöt éves voltam, amikor elköltöztem Erdélyből egyedül, belecsöppentem a művészvilágba és kaptam rögtön a savazást. Azóta is kapom, de akkor megrázóbb volt.” – magyarázta az énekesnő, akit tünetei produkálásakor két hétig vizsgáltak epilepsziára gyanakodva.

A pánikrohamokkal egyébként évekig küzdött a hirtelen jött népszerűség után, de a pszichológusával való közös munka és a kiadós edzések végül megtették a hatásukat.

Bírod Tóth Andit? Akkor ez is érdekelhet!

Még több

Te Te Te