Tóth Andi elárulta, hány férfival jutott el a szexig eddig élete során

Sokkal, de sokkal kevesebbel, mint azt Tóth Andi követői gondolnák…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Tóth Andi elárulta, hány férfival jutott el a szexig eddig  élete során

Tóth Andi nagyon jó példa arra, hogy ne szűrj le messzemenő következtetéseket másodpercek alatt. A tehetséges énekesnő ugyanis a közösségi médiában vadóc, semmiért nem kér elnézést, Szabó Ádámmal való intenzív kapcsolata pedig arra utal, a szerelemben is pont ennyire impulzív személyiség.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogta vissza magát, ami a kalandokat illeti, sőt. Hajdú Péter műsorában (Összezárva Hajdú Péterrel), jobban mondva annak előzetesében Tóth Andi például pont arról mesélt a tévésnek, mennyire szigorúan fogták szülei, akik egészen konkrétan ki sem engedték őt a házból, így minden idejét énekléssel töltötte.

Sőt, mindössze két komoly kapcsolata volt eddig életében, ami nyilvánvalóan betudható szigorú neveltetésének. „Összesen két pasival voltál együtt életedben…” – mondja ledöbbenve Hajdú a műsor előzetesében, mire Andi nevetve igennel válaszol.

Az énekesnő egyébként korábban pont arról beszélt, bár jelenleg szingli, felkészült a babára, ha az ideális apajelölt bekopog az életébe.

Ne maradj le a legfrissebb magyar sztárhírekről:

Címkék: bulvár Hajdú Péter hány férfival szexelt magyar sztárhírek szex sztárhírek sztárok tóth andi vallomás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ezektől a trükköktől nem csak finomabb, de egészségesebb is lesz a kávéd

Ezektől a trükköktől nem csak finomabb, de egészségesebb is lesz a kávéd

Ha unod már a hagyományos és jól megszokott kávédat, dobd fel egy olyan trükkel, amitől nem csak az íze, a hatása is sokkal jobb lesz! Mutatjuk, hogyan csináld!

4 para dolog a Facebookról, amivel jobb, ha tisztában vagy

Lájkolsz, posztolsz, vagy egyszerűen csak a hírfolyamot pörgeted – a Facebook valószínűleg a te mindennapjaidnak is a szerves része lett. De vajon tudod, hogy pontosan mibe is egyeztél bele, amikor regisztráltál és elfogadtad a felhasználási feltételeket?

Elhoztuk az Instagram legmenőbb balkonjait

Végre, itt a jó idő, úgyhogy ideje a balkont stílusossá és hívogatóvá varázsolni néhány egyszerű ötlettel. Mutatjuk, mire gondolunk!

Ezeket a desszerteket már 1000 forint alatt is lazán kihozhatod

Mindig jól jönnek a filléres receptek? Akkor ne menj sehová, mert most megmutatjuk a legjobbakat 1000 forint alatt.

CV-től a melóig – 10 tipp egy profi HR-estől, hogy biztosan te kapd meg a munkát

Az álláskeresés elképesztően finom műfaj, de ha ügyesen csinálod, márpedig mi azon vagyunk, hogy senki se söpörhessen le a pályáról, sikerül megszerezned álmaid munkáját. És fizuját, plusz feltételeit!

„Csak a saját jóváhagyásodra van szükséged” – 8 inspiráló nő, akik milliók életét változtatják meg

Fiatalok, okosak és a legjobb úton járnak ahhoz, hogy megváltoztassák az egész világot. Ezek a női példaképek mind elképesztően sokat tettek le az asztalra, ezért jó, ha megjegyzed a nevüket.

Pihend ki magad az este legjobb filmjeivel

Vasárnap estére már tényleg teljesen kipörögted magad? Akkor itt az idő, hogy megpihenj a tévé előtt és megnézz egy szuper filmet! Mutatjuk a legjobbakat!

Ezekkel a filmekkel tökéletes lesz a szombat estéd

Elég volt az egész heti pörgésből? Akkor kapcsolódj ki egy szuper filmmel, mutatjuk a mai legjobbakat!

Ezekkel az olcsó és finom vacsikkal bárkit levehetsz a lábáról

Gondban vagy, mi legyen ma a vacsi, ami olcsó is, finom is, és nem is túl bonyolult? Garantáljuk, hogy a következő receptekkel szerezhetsz néhány jó pontot.

4 módszer, amivel azonnal jobban érzed magad

Nehéz volt a heted, megbántott valaki, vagy pillangók helyett egyszerűen denevérek röpködnek a gyomrodban a stressztől? Van 4 módszerünk, ami villámgyorsan segít.

6 trükk, hogy gyorsan és könnyen környezettudatosabb legyen az otthonod

A környezettudatos otthon megteremtése sokkal egyszerűbb, mint hinnéd, néhány apró változtatással is rengeteget tehetsz a fenntarthatóbb életmódért.

A legfinomabb tésztaételek, ha már hiányzik Olaszország

Ha nem tudsz ellenállni a legfinomabb olasz tésztaételek csábításának, egyszerűen dobd be magad és csempészd be otthonodba a nyár és Itália ízeit receptjeinkkel!

Kösz, Covid – Egy érettségiző lány nyílt levele

Te is nagyon szorítottál az érettségizőknek? Nem is tudod, mekkora szükségük volt rá! Idén sokkal nehezebb dolguk volt, mint eddig bármikor, Lili pedig elmesélte, hogy miért.