Ekkor jött rá Elliot Page, hogy valójában fiú

Elliot Page elképesztően őszintén beszél a transzneműségét érintő kérdésekről: most például azt árulta el, mikor eszmélt rá, hogy ő igazából fiú.

Ekkor jött rá Elliot Page, hogy valójában fiú

Nagyjából öt hónapja coming outolt transzneműként Elliot Page, azóta pedig hihetetlenül őszintén osztja meg  a nyilvánossággal ennek az utazásnak a részleteit.

Korábban beszélt már arról, hogy nemváltó műtéten esett át, most pedig a Vanity Fairnek mesélte el, pontosan mikor jött rá, hogy márpedig ő férfi. És a helyzet az, hogy sokkal korábban, mint azt sokan gondolnák. „Már totyogó kisgyerekként tudtam, hogy fiú vagyok. Amikor pedig már tudtam írni, kamu szerelmes leveleket körmöltem, amiket Jasonként írtam alá. Az életem minden egyes apró aspektusa arra utalt, hogy ez voltam, vagyok és így ismertem magam.”

Az Esernyő akadémia sztárja azt is elmagyarázta, hogy gyerekként nagyon nehéz volt transzneműnek lenni. Annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt az identitásával, a felnőttek ezt gyakran megkérdőjelezték, sőt: egész egyszerűen nem hittek neki.

„Nem értettem, miért mondják, hogy nem vagyok fiú és nem lehetek férfi, ha nagy leszek. Pedig ezt az ember érzi” – mondta Elliot és hozzátette, hogy most végre kezdi visszanyerni a valódi önmagát. – „Annyira gyönyörű és különleges élmény, miközben van benne némi gyász is.”

És hogy hogyan változtatta meg az életét a coming out? „A legjelentősebb különbség, hogy képes vagyok csak úgy létezni. Nem is tudom, mióta, de most végre képes vagyok egyedül üldögélni, eredményesnek és kreatívnak érzem magam. Életemben először történik meg az, hogy jelen tudok lenni az emberek társaságában és nem húz vissza semmiféle szorongás.”

Érdekelnek az LMBTQ-témák?

Még több

Te Te Te