Súlyosan megfenyegették J. K. Rowlingot

A Harry Potter könyvek íróját még bombatámadással is riogatják a tavalyi transzellenes kijelentése miatt.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Súlyosan megfenyegették J. K. Rowlingot

Annak ellenére, hogy egy év eltelt J. K. Rowling vitatott transzfób kijelentése óta, még mindig nem csillapodnak a kedélyek. A Harry Potter könyvek írója százával kapja transznemű aktivistáktól a fenyegtő üzeneteket, ezt ő maga árulta el a Twitteren, miután valaki azt írta neki, hogy „szép csőbombát kíván a postaládájába”.

„Transz-aktivisták százai azzal fenyegetőztek, hogy megvernek, megerőszakolnak, meggyilkolnak és bombáznak. Rájöttem, hogy ez a mozgalom semmilyen kockázatot nem jelent a nőkre nézve” – írta pici gúnnyal a sorok mögött. „Most vissza kell térnem a fejezetemhez, de mindazoknak, akik szép, kedves, vicces és támogató üzeneteket küldenek nekem, köszönöm szépen” – fejezte be, amivel szerintünk megint csak olajat öntött a tűzre.

Ha nem emlékeznél a pontos sztorira, az történt, hogy az írónő megosztott egy cikket, amiben az állt, hogy „emberek, akik mensturálnak”, mire ő megjegyezte, hogy egyszerűbb lenne pusztán nőként hivatkozni rájuk, amivel óriási lavinát indított el. Nemcsak az átlagembereket, hanem a sztárvilágot is magára haragította a kijelentésével, Emma Watson, Daniel Radcliffe és Rupert Grint is elítélte a megjegyzéséért.

Ezek is most történtek:

Címkék: bulvár fenyegetés j k rowling sztárhírek sztárok transzfób kijelentés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

3 csillagjegy, aki a legügyesebben helyezkedik

3 csillagjegy, aki a legügyesebben helyezkedik

Nem véletlenül olyan ügyesek és sikeresek, ha karrierről van szó, a következő csillagjegyek ugyanis egyenesen zseniálisak, ha helyezkedésről és kapcsolatépítésről van szó.

Nyílt levél az exemhez, aki túl gyáva volt szakítani

Az igazság elviseléséhez bátorság kell, de egy szakításhoz talán ennél is több. Történetünk hőséből viszont ez teljességgel hiányzott – neki szól ez a nyílt levél.

Összegyűjtöttük a legjobb vasárnap esti filmeket

Ne agyald túl ezt az estét, ideje rápihenned a hétfőre, hiszen bizonyára sok dolgod lesz ezúttal is! Dőlj hátra, kapcsold be a tévét és válassz egyet az alábbi filmek közül!

Végre kiderült, Amerika Kapitány szűz-e vagy sem

Végre megválaszolták az MCU egyik legégetőbb kérdését. Na jó, Amerika Kapitány szüzessége nyilvánvalóan nem az, és mégis mindenki tudni akarja rá a választ.

5 fantasztikus film, ha szombat este kikapcsolódnál egy kicsit

Nincs kedved kimozdulni otthonról, mert éppen elég pörgős volt ez a hét? Nyugi, ne agyald túl, csak válassz egy filmet az alábbi listából és vedd a kezedbe a távirányítót!

Ők a legarrogánsabb csillagjegyek az összes közül

Szeretnéd tudni, ki az, akiben annyira túlteng az önbizalom, hogy az sokszor már arroganciában nyilvánul meg? Akkor csekkold le cikkünkben!

Miért annyira vonzóak a rosszfiúk, még ha az eszed mást is súg?

Gyerekkorodban ugyan megtanultad, hogy a jó mindig győz, a rosszak viszont cserébe dögösek és izgalmasak – tudtad meg később a filmekből. De mi van, ha nem Hollywoodból, hanem sokkal mélyebb szintekről érkezik a rosszfiúk iránti vonzalmunk?

Fröccs-kisokos – Segítünk, mit jelentenek a különböző kifejezések

Imádod a fröccsöt, de sosem tudod az elenevezésekből, hogy milyen arányokat rejtenek? Nyugi, most ebben is segítünk!

Váratlan dolog derült ki Katalin hercegnéről

Mivel mindig annyira bűbájosnak tűnik, el sem tudjuk képzelni, milyen az, amikor bekeményít.

Bréking: intim fotóval jelentette be Mihalik Enikő, hogy megszületett a kisbabája

Azonnal csekkold a képet, mert ennél cukibbat ma már biztosan nem fogsz látni.

Észreveszel valami furcsát Hosszú Katinka képén?

Szerintünk nagyon úgy fest, hogy egy egészen egyedülálló képességet sajátított el, ami eddig csak egy valakinek sikerült…

Jennifer Lopez és Ben Affleck friss fotója felér egy beismerő vallomással

Hoppá, ez nem semmi, eddig ugyanis nem vállalták nyíltan, hogy együtt járnak, főleg nem a social mediában.

Rubint Réka falatnyi bikiniben pózolt egy jacuzziban

A fitneszguru választása ezúttal egy párducmintás darabra esett, ami tökéletesen kiemelte barna bőrét.