Elképesztő, mennyit változott György herceg 8 év alatt

Igen, jól olvastad, a kis György ma ünnepli a 8. születésnapját, úgyhogy a legcukibb pillanataiból szemezgettünk, ami nem volt könnyű, mert csak ilyenek vannak neki.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Elképesztő, mennyit változott György herceg 8 év alatt

2013. július 22-e meghatározó nap lett a királyi család életében, ugyanis megszületett Vilmos és Katalin hercegné első gyerkőce, aki az igazán hosszú György Alexander Lajos Cambridge nevet kapta és vele együtt a trónörökösi címet is, ő ugyanis a harmadik a brit uralkodói sorrendben, egy nap király lesz belőle. Persze ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a kisfiú ma ünnepli a 8. születésnapját, és bár már eddig is rengeteg vicces pillanatot szolgáltatott a tesóival egyetemben, most az ő legcukibb pillanatait válogattuk össze.

György herceg születése

Getty Images/Anwar Hussein

György kis vasgyúróként jött a világra, 3,7 kilójával igazi nehézsúlyú bajnoknak született. A család csak másnap jelentette be a hírt, sőt, ezzel egyidőben távoztak is a St. Mary kórházból. Komolyan, le a kalappal Katalin előtt, aki alig 24 órával a szülés után képes volt ilyen ragyogóan kinézni.

György herceg bilbyvel

Getty Images/Chris Jackson

2014 áprilisában a család három hetet töltött Ausztráliában királyi feladataikat teljesítve, ahová természetesen a kisfiút is magukkal vitték. Itt éppen a Tarongai Állatkertben ismerkednek egy bilbyvel, aki szintén a György névre hallgat. Névrokona pufók arcocskájáról – ami egy az egyben Vilmosét idézi – lerí, hogy borzasztóan szeretne közelebbről is megismerkedni az állattal.

György herceg integet

Getty Images/Anwar Hussein

A kétéves György épp a fotósoknak integet apukájával, a már emlegetett St. Mary kórház előtt, a kishúga, Sarolta hercegnő születésének napján. Zabálnivaló jólfésült frizurájával és Vilmoséhoz passzoló szerelésével, ez az egyik kedvenc képünk róluk.

György herceg a fűben

Getty Images/Chris Jackson

Hétköznapi pillanat: anya és fia egy jótékonysági pólómeccsen játszanak a fűben. Bár ezen a képen nem látszik, György végig azzal szórakoztatta magát, hogy hempergett a fűben, attól ennyire koszos a ruhája.

György herceg Obamáékkal

Getty Images/The White House

Minden idők legzseniálisabb képe! Az Obama házaspár Londonba látogatott, ahol együtt vacsoráztak Vilmossal és Katalinnal. Persze még előtte gyorsan benéztek a kis Györgyhöz is, aki übercuki köntösében, kicsit megilletődve nyújtott kezet az USA volt elnökének. Ennél stílusosabb 3 évest még sosem láttunk.

György herceg orr

Getty Images/Samir Hussein

Hiába lesz belőle egy nap király, ő is csak egy átlagos kisfiú, aki az ablak mellett szeretne ülni, hogy jól kilásson. Itt a család Kanadában volt éppen, György pedig a hidroplán ablakához nyomta az orrát, hogy minél jobb rálátása legyen a világra.

György herceg iskolába megy

Getty Images/WPA Pool

Hát igen, az első nap az iskolában nem különösen tette boldoggá, az arcán bizonytalanság tükröződik, és úgy szorítja Vilmos kezét, mint az egyetlen biztos pontot ebben a szituban. Hozzátennénk, György 4 évesen kezdte az iskolaelőkészítő osztályt, nem csoda, hogy ennyire megilletődött, hiszen nagyon pici volt még.

György herceg tapsol

Getty Images/Comic Relief

A 6 éves nagyfiú és a család tapsolva köszönte meg az egészségügyi dolgozók munkáját a Covid idején. Itt már nyoma sincs a babahájnak, György rendkívül megnyúlt és bár összességében inkább Vilmos vonásait örökölte, a szeme pont olyan, mint Kataliné.

György herceg a foci EB-n

Getty Images/John Sibley – Pool

Alig egy hónappal ezelőtt ő is részt vett a foci EB egyik meccsén, ahol az angolok a németek ellen játszottak. Nagyon vicces, hogy mennyire élvezi a mérkőzést, annak ellenére, hogy egyébként alig lát ki a korláttól.

És természetesen nem hiányozhat a szülinapos ünnepi portréja sem, amit – mint mindig – ezúttal is Katalin készített. Hihetetlen milyen nagy fiú lett belőle, ráadásul egy az egyben úgy néz ki, mint anno Vilmos, szóval biztosra vesszük, hogy néhány éven belül minden fiatal lány odáig lesz érte.

Ezeket a pillanatokat is érdemes feleleveníteni:

Címkék: 8 éves bulvár györgy herceg mennyit változott sztárhírek sztárok születésnap

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Nyílt levél az exemhez, aki túl gyáva volt szakítani

Nyílt levél az exemhez, aki túl gyáva volt szakítani

Az igazság elviseléséhez bátorság kell, de egy szakításhoz talán ennél is több. Történetünk hőséből viszont ez teljességgel hiányzott – neki szól ez a nyílt levél.

Összegyűjtöttük a legjobb vasárnap esti filmeket

Ne agyald túl ezt az estét, ideje rápihenned a hétfőre, hiszen bizonyára sok dolgod lesz ezúttal is! Dőlj hátra, kapcsold be a tévét és válassz egyet az alábbi filmek közül!

Végre kiderült, Amerika Kapitány szűz-e vagy sem

Végre megválaszolták az MCU egyik legégetőbb kérdését. Na jó, Amerika Kapitány szüzessége nyilvánvalóan nem az, és mégis mindenki tudni akarja rá a választ.

5 fantasztikus film, ha szombat este kikapcsolódnál egy kicsit

Nincs kedved kimozdulni otthonról, mert éppen elég pörgős volt ez a hét? Nyugi, ne agyald túl, csak válassz egy filmet az alábbi listából és vedd a kezedbe a távirányítót!

Ők a legarrogánsabb csillagjegyek az összes közül

Szeretnéd tudni, ki az, akiben annyira túlteng az önbizalom, hogy az sokszor már arroganciában nyilvánul meg? Akkor csekkold le cikkünkben!

Miért annyira vonzóak a rosszfiúk, még ha az eszed mást is súg?

Gyerekkorodban ugyan megtanultad, hogy a jó mindig győz, a rosszak viszont cserébe dögösek és izgalmasak – tudtad meg később a filmekből. De mi van, ha nem Hollywoodból, hanem sokkal mélyebb szintekről érkezik a rosszfiúk iránti vonzalmunk?

Fröccs-kisokos – Segítünk, mit jelentenek a különböző kifejezések

Imádod a fröccsöt, de sosem tudod az elenevezésekből, hogy milyen arányokat rejtenek? Nyugi, most ebben is segítünk!

Váratlan dolog derült ki Katalin hercegnéről

Mivel mindig annyira bűbájosnak tűnik, el sem tudjuk képzelni, milyen az, amikor bekeményít.

Bréking: intim fotóval jelentette be Mihalik Enikő, hogy megszületett a kisbabája

Azonnal csekkold a képet, mert ennél cukibbat ma már biztosan nem fogsz látni.

Észreveszel valami furcsát Hosszú Katinka képén?

Szerintünk nagyon úgy fest, hogy egy egészen egyedülálló képességet sajátított el, ami eddig csak egy valakinek sikerült…

Jennifer Lopez és Ben Affleck friss fotója felér egy beismerő vallomással

Hoppá, ez nem semmi, eddig ugyanis nem vállalták nyíltan, hogy együtt járnak, főleg nem a social mediában.

Rubint Réka falatnyi bikiniben pózolt egy jacuzziban

A fitneszguru választása ezúttal egy párducmintás darabra esett, ami tökéletesen kiemelte barna bőrét.

Ördög Nóra széttrollkodta a férjét

Többek között ezért is szeretjük őket, mert nem félnek egymást megviccelni.