Őrülten izgalmas premierekre számíthatsz szeptemberben a Netflixen

Végre folytatódnak a nagy kedvenceid, de mellettük egy rakás új filmre és sorozatra is érdemes lesz odafigyelned!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Őrülten izgalmas premierekre számíthatsz szeptemberben a Netflixen

A koronavírus-járványt a Netflix, egészen pontosan a kínálata is megsínylette: a karantén illetve az egyéb egészségügyi szabályok miatt a streamingszolgáltató 2021 első felében a szokásosnál kevesebb új filmet és sorozatot tudott bemutatni. Ám most, hogy az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba és a filmipar is 100 százalékon pörög, a Netflix igazi premierdömpinggel kezdett bele az első őszi hónapba.

Ezeket a szeptemberi filmeket és sorozatokat kár lenne kihagynod!

Az ősz egyik legjobban várt tévés premierjéig már csak egyet kell aludni: holnap végre érkezik a Money Heist 5., egyben záró évada! A sorozat alkotója, Alex Pina korábban azt ígérte, hogy valóságos háború tör majd ki a bankban, ahol a szereplőket a negyedik évad végén hagytuk. Ám, hogy ne legyen olyan egyszerű a történet, a készítők egy kis csavart is vittek ebbe az utolsó évadba: két részre bontották, és ugyan az évad első fele most kerül majd bemutatásra, a második felét csak decemberben fogják elérhetővé tenni. Amúgy kitöltötted már A nagy pénzrablás kvízt? Ma, szeptember 2. éjfélig még megteheted ezen a linken, és szuper rajongói ajándékcsomagot nyerhetsz!

A másik nagy kedvencedre, a Szexoktatás 3. évadára sem kell már sokat várnod: az új részek szeptember 17-én kerülnek fel a Netflixre, Ebben az évadban a beharangozó szerint Otis az alkalmi szex élményeibe kóstol bele, az iskolájába pedig új igazgató érkezik, de a többiekkel is zajlik az élet: Aimee felfedezi a feminizmust, Jackson beleszeret valakibe, na meg ott van az a bizonyos elveszett hangüzenet is, amit Otis küldött Mae-nek.

Idén ősszel egy másik közkedvelt sorinak is búcsút kell intenünk, befejező 6. évadjához érkezett ugyanis a Foxról a Netflixre költözött Lucifer. Ezekben az utolsó részekben a készítők ígérete szerint nem kisebb kérdésre kapunk választ, minthogy Lucifer milyen lenne Istenként.

A legmenőbb újdonságok

A bejáratott kedvencek mellett érdemes lesz belekóstolnod az újdonságokba is – például a Mise éjfélkor című horrorsorozatba, ami szeptember 24-étől lesz elérhető a Netflixen. A sorit az a Mike Flanagan rendezte, akinek köszönhettük többek között az Álom doktor és A Hill-ház szelleme című filmeket. A Mise éjfélkor az isten háta mögötti Crockett-szigetre kalauzolja el a nézőket, ahol egy, a világtól elzárt vallási közösség kezdetben csodás események, majd később baljós előjelek tanúja lesz, miután megérkezik a szigetre egy fiatal, karizmatikus, de eléggé titokzatos pap.

Szeptember 3-án, azaz holnap érkezik a Netflix egyik új, saját gyártású filmje is, Mennyit ér egy élet? címmel. A mozi a tragikus 9/11 valós eseményein alapul: a Michael Keaton által alakított ügyvédre egy látszólag lehetetlen feladat vár, neki kell meghatároznia, mekkora kárpótlás jár azoknak a családoknak, akik felbecsülhetetlen veszteségeket szenvedtek el a szeptember 11-én.

A 2019-ben bemutatott, FOMO – Megosztod, és uralkodsz című magyar film tegnap óta lett elérhető a Netflixen. A sztori szerint egy csapat tinédzser – akik a bulizás és a közösségi média megszállottjai – szörnyű dolgot követnek el, amely nem várt következményekkel jár. Nem épp vidám mozi, de olyan lendülettel visz be a fiatalok mindennapjaiba (és éjszakáiba), ahogy magyar filmtől még nem láthattuk.

Régóta tudni lehetett, hogy a Netflix dokut készít a legendás Forma-1-es pilóta, Michael Schumacher életéről, és most végre el is érkezik a film bemutatója! A 2013-ban tragikus balesetet szenvedett és azóta kómában lévő Michael Schumacher családja hosszú idő után úgy döntött, megtörik a csendet. Készülj fel rá, hogy a Schumacher című doku egy igazán szívszorító alkotásnak ígérkezik, amiben a családtagok mellett a sportág olyan legendái mesélnek majd a pilótáról, mint, Mika Häkkinen, Sebastian Vettel, Bernie Ecclestone, vagy David Coulthard. Szeptember 15-étől lesz elérhető a szolgáltatón.

A szeptemberben érkező produkciók teljes listáját itt tudod megnézni

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Netflix Magyarország (@netflixhu) által megosztott bejegyzés

Sorozatból sosem elég?

Címkék: csókfülke money heist 5. évad netflixes sorozatok sorozat sorozatpremier szeptemberi netflix premierek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

5 szempont, amit mindenképpen vegyél figyelembe, amikor felújítod az otthonod

5 szempont, amit mindenképpen vegyél figyelembe, amikor felújítod az otthonod

Szeretnéd otthonod környezettudatossá varázsolni úgy, hogy lehetőleg nem kell hozzá bankot robbantanod? Ha fogalmad sincs, hogyan is fogj hozzá, van néhány tippünk!

5 kihagyhatatlan film vasárnap estére

Sajnos már nincs sok ebből a hétvégéből, ezért azt ajánljuk használd ki, pihenj rá a hétfőre egy szuper filmmel!

Te melyik személyiségtípusba tartozol, ha konfrontációról van szó? Most végre kiderül!

A ritka kivételeket leszámítva a legtöbben nem szeretnek olyan helyzetbe kerülni, ahol a konfrontáció bármilyen formája is felmerül. Pedig sokat tanulhatsz belőle, sőt, ez a skill tökéletesen fejleszthető, szóval ne parázz tőle.

Attól, hogy nincs kedved semmihez, még nem biztos, hogy kiégtél – Így szerezd vissza az elvesztett motivációdat

Nyugi, mindenkivel megesik, hogy kicsit kicsúszik a lába alól a talaj, és nem tudja, mihez kezdjen az életével, de az a szuper hírünk van, hogy ez nem végleges állapot, csak meg kell találni azt a bizonyos hajtóerőt.

Ők voltak a TikTok és az Insta legnagyobb reménységei, mégis tragédiával végződött a sztorijuk

Közülük kerülhetett volna ki a következő Charli D'Amelio, akit több száz millióan követnek a TikTokon, ám a történetük tragikusan korán véget ért.

Filmek, amik tökéletes lezárásai lesznek a hétnek

Húzós a szeptember és szeretnél egy kicsit megpihenni? Akkor kuckózz be a kanapéra és válassz egy jó filmet estére!

Ezekről a dalokról azt gondoltad, hogy eredetiek, pedig nagyon nem

Megállás nélkül hallgattad őket, kívülről tudod a dallamukat és a szövegüket, amik sajnos nem is a szám előadójának fejéből pattant ki eredetileg.

22 trükk, hogy lecsökkentsd az ökológiai lábnyomodat

Ideje szembenézni a ténnyel, hogy a Földnek szüksége van minden segítségre ahhoz, hogy ismét régi fényében ragyogjon. A jó hír, hogy te is tehetsz érte, és még csak különösebben meg sem kell erőltetned magad hozzá.

A siker titka tényleg a korán kelésben rejlik?

Biztosan te is hallottad már, hogy a sikeres emberek korán kelnek. Kíváncsiak voltunk, hogy ez a két dolog tényleg összefügg-e, ezért egy picit utána jártunk az urban legendnek.

Újra esélyt kapsz, hogy megnyerd A nagy pénzrablás rajongói ajándékcsomagot!

Money Heist-rajongók, figyelem! Felrázzuk a hétfőt egy szuper, 24 órás nyereményjátékkal, és egy menő rajongói ajándékcsomaggal.

12 mesés ajtódísz, ha máris őszi hangulatot varázsolnál otthon

Ha téged már magával ragadott az őszi feeling, akkor ideje, hogy a kecódat is az évszaknak megfelelően öltöztesd fel!

10 fontos lecke az életről Karl Lagerfeldtől, amit utólag is köszönünk

Ma lenne 88 éves Karl Lagerfeld, akinek határozott, és gyakran nem túl szimpatikus véleménye volt a világról, divatról és a menőségről. Van viszont néhány dolog, amit zseniálisan látott – na ezeket éri meg eltanulnod tőle.

Ezt jelentik a leggyakoribb szexuális álmok

Hónapok óta eszedbe sem jutott az exed, most mégis vele szeretkeztél álmodban? Esetleg arra riadtál reggel, hogy éjszaka gondolatban megcsaltad a pasid? Az agyad ilyenkor bizony üzenni szeretne neked!